A baloldal a kamuhírek után kamunépszavazást akar
2020. szeptember 24. csütörtök 15:45

A Fidesz szerint a baloldal "a Gyurcsány-párttal az élen kamuhírek után most kamunépszavazást akar".
A nagyobbik kormánypárt arra reagált az MTI-nek küldött közleményében, hogy a DK csütörtökön benyújtotta a Nemzeti Választási Irodának az ingyenes koronavírus-tesztelésre irányuló népszavazási kezdeményezését.
A Fidesz szerint a baloldal is pontosan tudja, hogy ha a tesztelést háziorvos, kórház vagy hatóság rendeli el protokoll alapján, akkor továbbra sem kell majd fizetni érte.
Eddig több mint 650 ezer PCR-vizsgálatot végeztek el a laboratóriumok nemzetközi szabványok alapján, ezek elsöprő többsége teljesen ingyenes volt, az állam költségére - közölték.
A Fidesz közleményében azt is írta: úgy látszik, "a baloldal nem tud leállni", ott folytatják, ahol a járvány első hullámakor abbahagyták.
Továbbra sem akarnak részt venni a vírus elleni nemzeti összefogásban, inkább a védekezés akadályozásával, a járványügyi és egészségügyi szakemberek támadásával vannak elfoglalva. "A Gyurcsány által vezetett baloldalnak most is a politikai haszonszerzés az első" - fogalmaztak.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Újabb öt évig Horváth Zsolt vezeti a...
- Nézőpont: erősödött a Fidesz, nő a...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Maradnak a felhők, de picit...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Meghosszabbították a nemzeti petíció...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Egy falu kerül ma a NAV baranyai...

