140 év után idén nem nyomtatnak új telefonkönyvet
2023. január 23. hétfő 15:16

A hírközlési cégeknek 2022 óta nem kötelező könyv vagy bármilyen más adathordozó formájában megjeleníteniük az előfizetőik adatait, ezzel 140 év után idén megszűnik a nyomtatott telefonkönyv. A Magyar Telekom tavaly kinyomtatott példányai voltak az utolsók, amelyek közül egyet a Postamúzeum részére ajánlott fel a vállalat.
A Magyar Telekom közleménye szerint a telefonkönyv megszűnésének hátterében a csökkenő fogyasztói igények állnak, illetve a digitalizáció térnyerése.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) piackutatása alapján 2017-ben még közel 60 ezer telefonkönyvet nyomtattak, 2020-ban azonban már 17 ezernél is kevesebbet, és felére esett vissza a fogyasztók által átvett névjegyzékek száma. Ennél is meredekebben zuhant az elektronikus adathordozón (CD-n) terjesztett telefonkönyvek száma, 31 ezerről mindössze 2500-ra, ami 92 százalékos csökkenés - írták.
A változás az iparágon belül már korábban érzékelhető volt, ugyanis az elmúlt évtizedekben, a digitalizáció térhódításával a nyomtatott és CD-n tárolt telefonkönyvet kiegészítették az online elérhető adatbázisok.
Ezek mellett a jövőben az egyetemes tudakozó (11800-as számon) továbbra is a lakosság rendelkezésére áll, a Magyar Telekom hálózatából pedig a tudakozó a 11818-as számon érhető el.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már majdnem minden készen áll, néhány...
- Megnyitották a Hullámfüdő uszodáját is
- Visszaesik a hőmérséklet, borús...
- A MÉH-ből hordta haza a kacatokat...
- Tarantino szerint új filmje a...
- Kedden Mohácson, szerdán Pécsen...
- Új csúcsmotorokat kaptak a rendőrök,...
- Hogy is volt? Hargitai Jánost...
- Egy mohácsi család lepte meg a...
- A minimumra csökkentették az...

