Alkalmi bélyegen a Süsü, a sárkány szereplői
2019. szeptember 02. hétfő 15:46

A Süsü, a sárkány című bábfilmsorozat mesehőseiről készült alkalmi bélyegblokkot bocsátott ki a Magyar Posta ünnepélyes keretek között hétfőn.
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) székházában rendezett ünnepségen az MTVA és a Magyar Posta Zrt. vezetői bocsátották forgalomba a három bélyegképből álló, sorszámozott alkalmi bélyegblokkot.
Az eseményen Papp Dániel, az MTVA megbízott vezérigazgatója kiemelte: a példaértékű bábfilmsorozat egyike azoknak az alkotásoknak, amelyekre mind a múltban, mind a jelenben, mind a jövőben büszkék lehetnek. Süsü generációkon átívelő értékteremtő és példamutató szerepe arra ösztönözte a közmédia vezetését, hogy felkérjék Csukás Istvánt, írja meg a zenés bábjáték következő részeit.
Mint hozzátette, Süsü megálmodója olyan mesét írt, amely a gyerekek mellett a felnőttek számára is hordoz mondanivalót. Az MTVA számára megtiszteltetés, hogy egy ilyen nemes kezdeményezés résztvevője lehet - hangsúlyozta.
Süsü hangja, Bodrogi Gyula színművész az ünnepségen felidézte a szereppel kapcsolatos élményeit, mint mondta, a mai napig bárhová megy, bárhol szerepel, a hangja alapján Süsühöz kötik. A színművész megjegyezte: örömmel tölti el, hogy a népszerű sorozatnak lesz folytatása.
Forrai Péter, a Magyar Posta üzleti vezérigazgató-helyettese úgy fogalmazott, a bélyeg maga a történelem, ha valami postabélyegre kerül, az bekerül a történelembe, így Süsü is a történelem része lett.
Mint mondta, a Magyar Posta a fiatalokhoz is szólni szeretne a mesehősöket bemutató bélyegekkel, terveik szerint jövőre folytatják a sorozatot.
A bélyegblokk Weisenburger István grafikusművész tervei alapján, 60 ezer példányban készült el. A filatéliai bélyegkülönlegesség a főszereplőket sorakoztatja fel, középen a jószívű sárkány látható, mellette foglal helyet legfőbb segítője, a Királyfi a Királylánnyal és a Kiskirályfival, valamint az Öregkirállyal.
Jobbján a Dadus, a Kancellár és a Sárkányfű árus látható. A boríték az udvar nyüzsgő életét jeleníti meg, a bélyegzőn pedig a tér közepén álló kútból fel-fel bukkanó, vizet köpő hal látható.
A beszédek után Papp Dániel és Forrai Péter alkalmi bélyegzővel látta el a bélyegkülönlegességeket.
A hétfői eseményen jelen volt Bodrogi Gyula mellett Takács Vera, a sorozat dramaturgja és Lévai Balázs, Lévai Sándor bábtervező fia.
A művészek az esemény végén aláírták a bélyeg alkalmi borítékját, amelyet a Magyar Posta a közmédia Jónak lenni jó! című jótékonysági műsora számára ajánlott fel.
MTI - Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...
- Fázott a télen? Pedig enyhébb volt az...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Orbán Viktor szerint nem érdemes...
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- A Baranyában medvehagymát gyűjtők...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...
- Kiderült, hány sasmadár lakja a...

