Zajlik a munka Mohács belvárosában, újabb helyeken is korlátozzák a forgalmat
2025. október 15. szerda 12:18

Amint arról beszámoltunk , október elején átadták a munkaterületet a kivitelezőnek, így megkezdődhettek a munkálatok Mohács belvárosában: harmincezer négyzetméteren dolgoznak majd a szakemberek. A Széchenyi téren lezárták a templom környezetét, csütörtöktől pedig újabb helyeken korlátozzák a forgalmat a munkaterület bővítése miatt.
A beruházás során a Rákóczi és a Szabadság utcák sarkától a sétálóutca végéig folyik majd a munka, beleértve a teljes Széchenyi teret, és a templom mögötti teret. Nem egyszerre, hanem ütemezve dolgoznak majd a kivitelezők.
A mohácsi csata ötszázadik évfordulójára tervezett munkálatok költségeit az állam állja. Ezek részeként a Széchenyi tér és a Fogadalmi Templom árkádsorának megújítására idén 2 280 000 000, jövőre 3 420 000 000 forintot biztosítanak.
A szóban forgó két beruházás messze nem csak Mohács főterének átépítéséről és templom felújítását foglalja magában.
Többek között új burkolatot kap a Széchenyi tér, szökőkutat építenek a közepén, az árkádsor tetőzete teljes felújításon esik át, történelmi sétányt és ligetet alakítanak ki a templom mögött interaktív táblákkal.
Felújítják a zászlótartó csoportot, az országzászlót, a Szentháromság szobrot, új dísz- és közvilágítási rendszert építenek ki.
A sétálóutca is teljes egészében megújul, ahogy a Szabadság utca egy része is.
A teljes beruházás hatalmas, harmincezer négyzetméteres területet érint. A kivitelezést az Építő- és Épületkarbantartó Zrt. végezheti el bruttó 6,062 milliárd forintért, a cégnek 650 napja van a befejezésre.
Az óra már ketyeg, ennek megfelelően hozzá is láttak a feladatokhoz.
A Széchenyi téren már korábban lezárták a Fogadalmi templom közvetlen környezetét, a tér felől a kandeláberekig, valamint a Színház utcában a járdáig.
Az önkormányzat közlése szerint csütörtökön folytatódik a munkaterület bővítése.
Elkerítik a Színház utcában a parkolókat, az Arany János utca és a Lánc utca közötti szakaszon pedig forgalomkorlátozásra lehet számítani.
Az Ifjúsági Centrum gazdasági bejárata a kivitelezés teljes ideje alatt megközelíthető marad.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szikével támadt egy férfi egy másikra...
- Egyelőre nem nyitott ki a pécsi...
- Ködös, hűvös, borult nap vár ránk kedden
- Emléktáblát avattak a pécsi...
- Negyven százalékkal is csökkenhet...
- Jól járhatnak azok az autósok, akik...
- Pontyok és ragadozók is érkeztek két...
- Drogdílerekre törték rá az ajtót...
- Eltűnt egy 14 éves mohácsi lány, egy...
- Októberben 161 földmozgást...

