Újabb eljárások, változó tendenciák: A mohácsi kórház sebészete tartja a lépést
2013. április 21. vasárnap 16:28

Mohács Város Kórháza sebészeti osztályának rendezésében tartott tudományos ülést a Dunántúli Sebész Szakcsoport április 20-án a Városháza dísztermében. A rangos konferenciához hasonló volumenű találkozóra utoljára 1999-ben került sor városunkban. A helyszínen beszélgettünk a kórház két kiváló szakorvosával.
Dr. Péter Sándor főorvos - aki a szervezés terhét is magára vállalta - portálunknak elmondta: a tizennégy évvel ezelőtti konferenciára még csak a Dél-Dunántúl három megyéjéből érkeztek meghívottak, a mostani rendezvény viszont a teljes Dunántúlt lefedte. Mint hangsúlyozta, a két hosszabb referátum, és a tizenkilenc előadás mindegyike kifejezetten sebészeti témájú: érsebészet, szívsebészet, valamint mellkas-sebészet tárgykörben.
A tendenciákat illetően a főorvos a következőképpen fogalmazott: „Most a minimálinvazív sebészetnek az aranykorát éljük. A cél, minél kisebb behatolással, minél kisebb traumát okozva eredményes műtétet végezni." Hozzátette, hogy ezáltal a kórházban tartózkodás ideje is lerövidülhet.
Dr. Hóbor Béla, a sebészeti osztály vezető főorvosa a fentieket megerősítve kérdésünkre kijelentette: „Betegeink hamarabb hazamennek. Gyorsabban gyógyulnak és gyorsabban rehabilitálhatók." Példaként egy epebeteget hozott fel. Egy ilyen páciens tíz évvel ezelőtt egy hétig, esetleg tíz napig kórházban feküdt, és négy-hat hét után volt munkaképes. A mostani eljárással két napra rövidült a bent fekvés ideje, két hét után pedig már ismét dolgozhat a megműtött személy.
Mohácshoz legközelebb jelenleg Pécsett működik komputertomográf, szűkös kapacitással. „Amiért most lobbizunk, az a CT megszerzése." - árulta el az osztályvezető főorvos. „Nagyon jó esélyünk van arra, hogy a városunkban CT vizsgáló hely legyen. Ez ugyanúgy a korszerű és haladó sebészet előmozdítását fogja szolgálni." - tette hozzá bizakodva.
A várólisták tekintetében jók a mohácsi kórház mutatói, mondta Dr. Hóbor Béla. A műtétre szorulók egy hónapon belül sorra kerülhetnek. Ez az egy hónap éppen ideális arra, hogy a szükséges vizsgálatokat elvégezhessék. „Az általuk megválasztott, számukra kedvező időpontra tudjuk előjegyezni betegeinket." - emelte ki a szakorvos, aki összehasonlításképpen rámutatott: Vannak olyan kórházak - nem is túl távol tőlünk - ahol két-három hónapot kell várni, de akad olyan kórház is a régióban, ahol másfél évet várnak egy sérvműtétre.
Az osztályvezető főorvos biztos abban, hogy a mohácsi kórház sebészetén jó kezekben vannak a páciensek. „Munkatársaim felkészültek, lelkesek." - közölte portálunkkal, majd hozzátette: „Úgy gondolom, hogy azokat a betegségeket, amelyeket egy városi kórházban el lehet látni, a jelenlegi, aktuális elveknek megfelelően el is látjuk."
Képünkön (balról jobbra): Dr. Hóbor Béla osztályvezető főorvos, Dr. Csizmadia Csaba főigazgató főorvos, és Dr. Péter Sándor főorvos a Dunántúli Sebész Szakcsoport tudományos ülésén.
Cs. Á.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Áprilisban is olcsóbban tankolhattunk...
- Lesodródott az útról és árokba borult...
- Még szerdán sem számíthatunk napsütére
- Levélben kérték Orbán Viktort,...
- Kigyulladt, teljesen kiégett egy autó...
- Szijjártó Péter Pécsett: a magyar...
- Pótlóbuszok járnak Villány és Mohács...