Filmforgatás helyszíne volt Mohács: az Utóélet című alkotás 2014 elején kerül a mozikba

2013. március 05. kedd 16:47

Filmforgatás helyszíne volt Mohács: az Utóélet című alkotás 2014 elején kerül a mozikba

Nagyjátékfilmet forgat Baranya megyében a Dél-dunántúli Filmalap. A jelenetek egy részét hétfőn rögzítették a mohácsi evangélikus templom bejáratánál.

A Magyar Nemzeti Filmalap által is támogatott „Utóélet" című alkotást az a Zomborácz Virág jegyzi, aki a Cannes-i Filmfesztiválon már a film forgatókönyvéért is rangos díjban részesült. A produceri teendőket Pusztai Ferenc látja el.

Mint megtudtuk, a mű középpontjában egy apa-fiú kapcsolat áll, amely sajátos módon az apa halála után bontakozik ki.

Főhőse, Mózes egy huszonéves fiú, aki generalizált szorongásban szenved: szinte minden esemény vagy tevékenység nagyfokú aggodalmat vált ki belőle. Képtelen megfelelni lelkész apja elvárásának, hogy aktív, kezdeményező, bátor fiatalember legyen. A sorozatos kudarcok csak tovább mélyítik frusztrációját.

A történet a szorongásról, a lázadásról, a felnőtté válásról szól, központi motívumai a változó szerepek, az emberek közti kommunikáció lehetőségei, a tradicionális értékek átalakulása.

A tervek szerint a következő év januárjában vagy februárjában közönség elé kerülő alkotás főbb szerepeiben Kristóf Mártont (Mózes), Gálffi Lászlót (a lelkész apa), továbbá Nagy Marit, Csákányi Esztert, Anger Zsoltot, Elek Ferencet, Haumann Pétert és Pogány Juditot láthatjuk.

A forgatás idejére a város önkormányzata térítésmentesen biztosította a területet a forgatócsoport rendelkezésére.

Á. M.