Ilyen a boksz: alázat nélkül nincs siker, vallja az új mohácsi tréner, Barna Tibor

2017. május 23. kedd 10:19

Ilyen a boksz: alázat nélkül nincs siker, vallja az új mohácsi tréner, Barna Tibor

Csaknem egy éve dolgoznak új edzővel a Mohácsi Torna Egylet ökölvívói, akik a debreceni diákolimpiáról egy ezüsttel és egy bronzéremmel tértek haza. A tréner, Barna Tibor szerint szép jövő előtt állhatnak a tanítványai, akikre nem csak az edzéseken ügyel.

Olvasóink tavaly áprilisban ismerhették meg közelebbről Demenescu Kevint és Gergőt, akik azóta új trénerrel, Dobos Tiborral készülnek. Kevin a debreceni diákolimpián ezüstérmet szerzett, Gergőt a sportorvos "ütötte ki".

- Az első mérkőzésen egy egri, a másodikon egy halászteleki srác volt az ellenfelem, a két győzelem után jöhetett a döntő, ahol a diákolimpiai bajnok várt rám. Szerintem nagyon jó mérkőzés volt, úgy éreztem, hogy megnyerem, de végül a pontozás nem nekem kedvezett - nyilatkozta lapunknak Demenescu Kevin.

Demenescu Gergő ujja az első meccsén megzúzódott, és bár így is nyerni tudott, a sportorvos nem engedte tovább versenyezni. 

Az MTE harmadik indulója, a tizenhárom éves Bajnáczki Ákos volt, aki kisebb kihagyás után tavaly nyáron kezdett el újra bokszolni.

- Kiskoromban hiányzott belőlem az akarat és kitartás, ezért abbahagytam a bokszot, de most ismét a sportág mellett döntöttem. Debrecenben az első mérkőzést egyhangú pontozással nyertem, míg a másodikon nem sikerült győznöm, így végül harmadik helyen végeztem.

A mohácsi fiúk tehát ismét jól szerepeltek, a heti öt edzés és kőkemény munka úgy néz ki, meghozza az eredményeket. Emellett a körülmények is egyre inkább javulnak, több eszköz vásárlására is volt lehetőség, a szakosztály létszáma is bővült, az új edző érkezése frissítést hozott a fiúk életébe. Kevinék elmondták, nagyon szeretnek Barna Tiborral együtt dolgozni, aki nem csak az edzésen, az iskolában és otthon is odafigyel rájuk.

-1993-ban, Mezőkövesden kezdtem el bokszolni, majd később az Újpesti Dózsában folytattam, ahol Svasznek Jenő keze alatt rengeteget tanultam és fejlődtem, sokat köszönhetek neki - elevenítette fel a kezdeteket Barna Tibor. - Pályafutásom alatt középkategóriás versenyzőnek számítottam, a 90-es években elég kemény volt az ökölvívás, ma már vannak különböző könnyítések, hogy ne egyből a felnőtt mezőnnyel találják szembe magukat a fiatalok. Az akkori súlycsoportom ráadásul a mai napig a világ elitjébe tartozik, nagyon sok nagyágyúval kellett volna felvennem a kesztyűt, ami többszörös munkát igényelt. Választanom kellett a megélhetés és saját magam eltartása, illetve a sport között, így végül 23 évesen befejeztem aktív pályafutásomat és a vendéglátásban helyezkedtem el.

Néhány év elteltével, 2012-ben elvégezte az edzői iskolát és ismét visszakerült a boksz világába, jelenleg Mohácson él és az MTE versenyzőit készíti fel.

-Pár éve az autópályaépítésnél dolgoztam, amikor Mohácson megismertem a páromat, így maradtam a városban. Kovács Csabán keresztül ismertem meg Timotity Ivánt, aki felkért, hogy dolgozzunk együtt, úgyhogy így kerültem az MTE-hez. Amikor idejöttem, három srác volt, végül a két testvér maradt, velük kezdtem el foglalkozni, aztán többen csatlakoztak, ma már 12 főre nőtt a létszám.

Persze Tibor napjai nemcsak az edzésekből állnak, ennél sokkal többet tesz a mohácsi srácokért.

- Rengeteg feladat van, össze kell rakni az egész évet, az edzésmunkát, a versenyeket, tartani a kapcsolatot a fiúkkal, az iskolával, a családsegítőbe is gyakran bejárok. Csaknem egy éve vagyok itt, úgy gondolom, elfogadtak a fiúk, megismertem őket, tudok velük dolgozni és hallgatnak rám. Az edzéseken az erkölcsi dolgokra is nagyon odafigyelünk, megtanulják, hogyan kell viselkedni, fontos, hogy alázat nélkül nem lehetnek sikeresek, mindezek mellett azt is tudják, hogy a tanulás és az edzés ugyanolyan fontos. Úgy vélem, szép jövő előtt állnak a fiúk.

- Jól sikerült a debreceni verseny, de a mérvadó az országos bajnokság lesz. Tehetségesek a fiúk, de még nagyon a pályafutásuk elején vannak, ami igazán számítani fog, az majd a felnőtt mezőny, addig pedig tovább kell dolgozni. Összességében jók a körülmények, de azért a ring elengedhetetlen lenne ahhoz, hogy szokják a fiúk a szorító világát és tartani tudják a színvonalat.

A következő megmérettetés Egerben lesz május végén, ahol hat ország versenyzői lépnek a ringbe négy napon keresztül.

Képünkön: (balról jobbra) Demenescu Kevin, Demenescu Gergő, Barna Tibor, Keleti Norbert, Keszeg Tamás, Bajnáczki Ákos, Szerletics Dávid.

Erdélyi Bianka