Két Honthy-díjat is átvehetett a mohácsi Kossuth Teátrum igazgatója, Szomor György

2023. október 10. kedd 08:15

Két Honthy-díjat is átvehetett a mohácsi Kossuth Teátrum igazgatója, Szomor György

A hétvégén adták át a Honthy-díjakat a Budapesti Operettszínházban a 2022/2023-as színházi évad kiemelkedő alkotói és művészi teljesítményeinek elismeréseként. Szomor György, a mohácsi Kossuth Teátrum és Művelődési Ház művészeti igazgatója, a Budapesti Operettszínház művésze két Honthy-díjat is kapott.

 

 

Kiss-B. Atilla, a teátrum főigazgatója beszédében hangsúlyozta Eleni Korani művészettörténésznek, az Ernst Galéria tulajdonosának, a Honthy-díj bizottság elnökének és Molnár Zoltánnak, a Honthy-díj bizottság főtitkárának baráti támogatását, és köszönetet mondott azért, hogy évről évre jelzik az Operettszínház művészei felé, hogy munkájuk, művészeti tevékenységük rendkívül fontos.

Eleni Korani elmondta, hogy a Honthy-díj nem csupán annak a művésznek szól, aki kapja, hanem színésztársainak is, akik partnerségével a díjazott olyan minőségű teljesítményt nyújt a színpadon, ami alapján méltó a díjra.

A döntés szerint a 2022/2023-as évad színházi alkotója, illetve férfi főszereplője: Szomor György lett, a Monte Cristo grófja című musical zenéjéért és dalszövegeiért, és  Edmond Dantes szerepének megformálásáért.


A méltatás szerint Szomor György színész, énekes, zeneszerző, dalszövegíró, rendező. Már egészen fiatalon zenekart alapított barátaival. Első lemezén az Angyalbőrben című filmsorozat zenéje volt hallható.

1993-ban megjelent első szólólemeze, és elkezdte nagyívű színházi pályafutását is, a Grease című musical főszerepével, majd további, jelentős színészi feladatokat bíztak rá.

1999-ben bemutatták a Katonadolog című musicaljét, amelyet Szikora Róberttel és Vinnay Péterrel közösen írt. A zenés színház területén végzett munkásságát 2015-ben Nádasdy Kálmán-díjjal is elismerték.

Legújabb alkotása a Mohácson is bemutatott Monte Cristo grófja című musical, amelynek nem csak dalszövegírója, zeneszerzője és rendezője, hanem címszereplője is egyben.

A Budapesti Operettszínház közönsége láthatta már az Elisabeth (Ferencz József), a Rómeó és Júlia (Lőrinc barát), a Veled, Uram! (Torda táltos) és az Elfújta a szél (Gerald O'Hara) című előadásokban is, jelenleg a Monte Cristo grófja című népszerű musicalben, Edmond Dantes szerepében arat estéről estére megérdemelt sikert.

Szomor Györgyről szóló, korábbi írásunkat ide kattintva olvashatják.

 

 

Forrás: Budapesti Operettszínház - Fotó: Várady Júlia (archív)