A falvak kulturális épületei is megújultak az elmúlt években
A kormány már 45 milliárd forintot költött a Magyar falu programban falvak kulturális és közösségi épületeinek fejlesztésére - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton a Veszprém vármegyei Nemesvámoson. Gyopáros Alpár a település 71 millió forintból megújult közösségi házát megtekintve kifejtette: a kormány már mintegy 2500 közösségi tér, kulturális intézmény felújítását támogatta több mint 40 milliárd forintból, és további 4 milliárd forintból kétezernél is több helyen eszközbeszerzést finanszíroztak. Veszprém vármegyében a falvak fejlesztésére...Egy idős nő a szén-monoxid újabb halálos áldozata
Szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy idős nő Érden - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szombaton az MTI-vel. Mukics Dániel tájékoztatása szerint szombat reggel érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez arról, hogy Érden, a Fecske utcában egy magatehetetlen embert találtak. A tűzoltók egy járművel vonultak ki a helyszínre. A szóvivő azt írta, a 150 négyzetméteres családi ház hálószobájában szén-monoxidot mutattak ki. A hálószobában egy gázpalackról működő sziesztakályha üzemelt csukott nyílászárók mellett. A szobában nem volt szén-monoxid-érzékelő -...Baleset miatt lezárták az M6-ost Dunaföldvárnál Pécs felé
Baleset miatt lezárták az M6-os autópálya Pécs felé vezető oldalát, a Dunaföldvár-észak csomópont után - közölte az Útinform szombat reggel a honlapján. Azt írták, egy személyautó és egy autómentő tréler ütközött össze. A 85-ös kilométernél megállították a forgalmat, a torlódás több kilométeres.Ez volt sorozatban a...
Enyhe, átlagosan csapadékos volt a január - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt.-nek az év első hónapjáról készített...Megtévesztő volt a...
Megtévesztően kommunikálta a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt., hogy a "Lidl a legolcsóbb élelmiszerlánc", ezért 90...Négy százalék alá szorult...
2024. januárban a fogyasztói árak átlagosan 3,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Decemberhez viszonyítva...Szlovák-magyar bűnbandára...
Több kilogrammnyi metamfetamint és kokaint találtak a rendőrök egy nemzetközi akcióban egy szlovák-magyar bűnbandánál. Ennek...Viharos széllel felhők...
Éjszaka nyugat, északnyugat felől egyre több felhő érkezik fölénk, amely ekkor még csak időszakosan, péntek napközben már...Elaludt a rendőri...
Annyira részeg volt, hogy az intézkedés végén elaludt az az 53 éves sofőr, akit a dombóvári rendőrök állítottak meg...A hét minden napján megdőlt a fővárosi melegrekord
A hét harmadik napján, szerdán is megdőlt a fővárosi melegrekord - közölte a HungaroMet Zrt. csütörtökön a honlapján. Azt írták, hogy a napok óta tartó februári tavaszban újabb fővárosi rekord született: szerdán Újpesten 15,1 Celsius-fokot mértek. Ezen a napon 2011-ben Pestszentlőrincen 15 fok volt a maximum.Napos, enyhe, de szeles napunk lesz csütörtökön
Csütörtök délelőtt szakadozik, csökken a felhőzet, majd a nap második felében már száraz, döntően napos, fátyolfelhős időre számíthatunk. Ugyanakkor északon helyenként maradhatnak erősen felhős körzetek. A délnyugati szél nagy területen élénk, ma főként az északkeleti harmadban, míg csütörtökön a Dél-Dunántúlon lehet erős. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 1 és 7 fok között várható. Gyenge fagy kevés helyen, leginkább a szélcsendes Nyugat-Dunántúlon lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön általában 12 és 18 fok között várható, de a...Több mint ezer kardot foglaltak le a pénzügyőrök
Megbukott a vámellenőrzéskor az az importőr, aki 1200, közbiztonságra veszélyes kardot próbált az Európai Unióba csempészni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint a NAV Zala Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának pénzügyőrei Kínából származó áruk tételes vizsgálatakor találtak 1200, egyenként csomagolt, 495 milliméter pengehosszúságú kardot az áruk közé rejtve.Megállapították, hogy a kardok jogszabály alapján közbiztonságra különösen veszélyes eszköznek minősülnek, amelyek behozatalához engedély szükséges. Az...Szerdán is kitart a tavasz,...
Szerdán a déli, délkeleti tájak fölé átmenetileg vastagabb felhők érkeznek, majd este az északi országrész fölé frontfelhőzet...A nyugdíjba készülő...
A nyugállományba vonuló pedagógusok is kapnak fizetésemelést - közölte a Belügyminisztérium (BM) kedden az MTI-vel. ...Hihetetlen, de így van:...
Kedden jobbára derült vagy fátyolfelhős idő várható sok, időnként szűrt napsütéssel. Csapadék nem lesz. ...Rekordenyhe volt az...
Rekordenyhe volt az időjárás vasárnap a fővárosban, megdőlt a hajnali és a napi melegrekord is - írta a HungaroMet Zrt. a...Minden második fecske...
A tavasz kiemelt fecskevédelmi időszak, amiben a lakosságnak és az önkormányzatoknak óriási szerepe és felelőssége van -hívta...Harminckét betolakodóval...
Harminckét határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság...Enyhe, de szeles időjárás lesz a héten, fagymentessé válnak az éjszakák
Folytatódik az enyhe, tavaszias időjárás több-kevesebb napsütéssel és olykor viharossá fokozódó széllel a jövő héten. Számottevő csapadék nem várható, a hét második felére az éjszakák fagymentessé válnak és a nappali csúcshőmérséklet is jellemzően 11-18 Celsius-fok között alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez. Hétfőn délnyugat, nyugat felől egyre nagyobb területen vékonyodik, szakadozik a felhőzet, és egyre többfelé a szűrt napsütés válik jellemzővé a fátyolfelhők mellett. Reggel, délelőtt még előfordulhat...Kihúzták a hatos lottó friss nyerőszámait
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 5. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 9 (kilenc)21 (huszonegy)22 (huszonkettő)23 (huszonhárom)35 (harmincöt)44 (negyvennégy)Nyeremények:6 találatos szelvény nem volt;5 találatos szelvény 43 darab, nyereményük egyenként 435 010 forint;4 találatos szelvény 2196 darab, nyereményük egyenként 8520 forint;3 találatos szelvény 38 968 darab, nyereményük egyenként 3000 forint.A túlélőkre fókuszál az idei rákellenes világnap
Az egészséges életmód és a rendszeres szűrővizsgálatokon való megjelenés rákos megbetegedés esetén a "már gyógyult betegnél" is komolyan javítja a hosszú távú kilátásokat - erre hívta fel a figyelmet a rákellenes világnap alkalmából a Magyar Rákellenes Liga. A szervezet a február 4-ei világnaphoz kapcsolódóan közleményében azt írta: az egyre hatékonyabb diagnosztikai eszközöknek és folyamatosan fejlődő kezelési lehetőségeknek köszönhetően egyre több ember él túl azt követően, hogy rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak nála. A daganatos betegek mintegy kétharmada több...A rovat további témái
- Vajon elkeltek végre a milliárdok? Nézze meg!
- Kitört a tavasz, s még vasárnap is itt marad!
- Az államkincstár ellenőrzi, megkapják-e a tanárok a béremelést
- Földrengés volt szombatra virradó éjszaka a határ közelében
- Felhős, szeles, de enyhe napunk lesz szombaton
- Targoncával akarta megölni munkatársát egy dél-koreai férfi
« Előző
324 | 351 | 378 | 405 | 432 | 459 | 486 | 513 | 540 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ne vegyük magunkhoz az elhagyottnak...
- KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal...
- Orbán Viktor: olyan választás előtt...
- Heves zivatarok, felhőszakadás,...
- Mohácsi győzelemmel zárult az...
- Baranyában is kinyitják a szertárak...
- Nézze meg, milyen lesz az idő hétvégén!
- Villámlással kísért jégeső csaphat le...
- Elképesztő úszással bronzérmet...
- Nepomuki Szent János ünnepére készül...