Sokáig nyoma veszett a Mikulásnak a baranyai sajtóban, majd egy busz volánjánál bukkant fel

2021. december 06. hétfő 14:54

Sokáig nyoma veszett a Mikulásnak a baranyai sajtóban, majd egy busz volánjánál bukkant fel

A Mikulás nyomait kezdtük kutatni, évszázados időtávlatban, a korabeli sajtó segítségével. Gazdasági, politikai, ideológiai okokból egy darabig bizony csak üldözni sikerült a jóságos öreget. Aztán mégis megleltük, ám jó lesz ügyelni idén is, nehogy valaki elszalassza a találkozást.  

 

 

Száz évvel ezelőtt, 1920 decemberében, a Dunántúl című napilapban egyszerűen nyoma veszett a Mikulásnak. Mai szemmel, ésszel olvasva a régi lapokat, megdöbbentő, hogy a korabeli újság címlapján az áll, Európa nagy problémája a kivándorlás.

Amúgy meg a szerkesztőség felhívta a figyelmet arra, hogy egy szegény helyi hivatalnok szerette volna eladni két, Egyiptomból, pontosabban Kairóból származó, elefántcsontból készült legyezőjét, aminek származását hitelesen tudta igazolni is. A pénzre a gyerekei iskoláztatása, ruháztatása miatt volt szüksége.

Tegyük hozzá, az első nagy világégés után nehéz évek jártak egyesekre. A nagyszakállúnak ellenben nem látszott a lábnyoma sem a hóban.

Negyed évszázaddal később, 1945 utolsó havában sem került elő a puttonyos. Legfeljebb egy-egy hirdetés erejéig bukkant fel, de semmi komolyabb cikk nem emlékezett meg róla.

Ezzel szemben megjelent egy felhívás. Jelentkezőket vártak, akik tudhattak valamit a garnizon orosz parancsnokának elveszett vadászkutyájáról. A fiatal eb Rex névre hallgatott, de későbbi felleléséről sajnos nem tudunk beszámolni. Ez volt az az eset, amikor a felügyelő kereste Rexet, pedig még televízió sem volt az országban.

Arról ellenben szó esett, miszerint fényes keretek között ünneplik meg napokon belül a Magyar Kommunista Párt helyi szervezetének megalapítását, annak első évfordulóját.
Újabb huszonöt szezonnal később, a gyermekek kedvence ismét „illegalitásba" vonult.

Vagy, csupán a Dunántúli Napló felelős szerkesztői elől rejtőzködött el teljes sikerrel. Igaz, azt legalább minden érdeklődő megtudhatta, hogy Finnország 1917. december 6-án kiáltotta ki függetlenségét. Azért ezek a távoli rokonok (vagy nem is azok, de mindenképpen baráti népség) tudott, sejtett valamit. Állami rangra emelte a Mikulás-ünnepséget.

Náluk tehát a jeles nap sokkal fontosabb, mint felénk. Igaz, nekünk ott volt november 7-e, bár annyira kedvesnek nem nevezhetnénk a szovjet forradalom évfordulóját.

Már-már a teljes kudarc fenyegetett, de az 1995-ös télen szerencsére megoldódott minden, a DN hasábjain. Ekkor, december 6-án került elő ugyanis a piros köpenyes, csizmás jótevő.

Nem is akárhol, hanem a volán mögött, egy pécsi buszon. A helyi közlekedési vállalat egyik alkalmazottja, Pálffy Ernő úgy döntött, aznap félig szakmát vált. Ezért sofőrsapka helyett süveget öltött. A kertvárosi vonalon, a 60-as járaton történt meg a kisebb csoda. A menetirányító is belegyezett a dologba, ezért hát indulhatott is a járat.

Az addig a szakadó hóban fagyoskodó, mérgelődő, késés okán zsörtölődő polgárok pedig jókedvre derültek. Sokan arra is vették a fáradtságot, hogy telefonáljanak a lap szerkesztőségébe, mondván hogy végre valami kedvesség, humor, ami egy ilyen reggelen nagyon jót tett!

Ebből is látszik, a Mikulás beleolvadhat a történelmi, politikai ködökbe, de bármikor, bárhol elő is léphet a fák sűrűjéből. Ez utóbbiban érdemes reménykedni idén is!

 

Pucz Péter - Fotó: library.hungaricana.hu