Ősszel ismét kinyit a mohácsi képzőművészeti szalon - már várják a nevezéseket

2018. június 13. szerda 16:44

Ősszel ismét kinyit a mohácsi képzőművészeti szalon - már várják a nevezéseket

Idén is meghirdette az önkormányzat a Mohácsi Képző- és Iparművészeti Szalont. A művészeti- és társasági élet kétévente esedékes, egyik legkiemelkedőbb eseményére várják a mohácsi, illetve a városból elszármazott amatőr és hivatásos művészek jelentkezését.

 

Július 20-ig nevezhetnek, pályaműveiket pedig szeptember 10-ig adhatják be azok a helybeli, valamint Mohácsról elszármazott művészek, akik szeretnének részt venni a Mohácsi Képző és Iparművészeti Szalonon.

A tizenharmadik alkalommal sorra kerülő esemény megrendezésével az a célja az önkormányzatnak, hogy a város nagy múltú, rangos képző- és iparművészeti életének megőrzése és fejlesztése érdekében az amatőr és hivatásos alkotók bemutatkozási lehetőséghez jussanak.

A tét nem kicsi, ugyanis a zsűri, illetve a közönség által kiemelkedőnek minősített művek alkotóinak önálló kiállítás lesz a jutalma.

A benyújtott munkákból hivatásos szakmai zsűri válogatása alapján ősszel (októberben vagy novemberben) nyílik meg a szalon a mozi emeleti kiállítótermeiben.

A kiállított munkákból katalógus is készül, ebben a beválogatott alkotók egy-egy művének reprodukciója és a művész bemutatása, ars poeticája, címe szerepel.

A szalonra legfeljebb öt olyan újonnan készült munkával lehet pályázni, amely nem szerepelt még kiállításon. Nem lehet nevezni népművészeti, népi iparművészeti tárgyakkal.

Méretbeli megkötés csak a keretezetlen, a rendezők által biztosított üveg alatt kiállítandó képeknél van, ezek mérete: 50 cm x 40 cm, 50 cm x 70 cm és 70 cm x 100 cm.

A pályázóknak jelezniük kell nevezési szándékukat a nevezési lap kitöltésével. Ezt a Tourinform Irodában lehet beszerezni és leadni július 20-ig. M. B.

Képünk a XI. Mohácsi Szalon megnyitóján készült.

M. B.