Nepomuki Szent Jánost ünnepli Mohács, két napon át tartanak a programok

2022. május 21. szombat 09:06

Nepomuki Szent Jánost ünnepli Mohács, két napon át tartanak a programok

Rendezvények sokaságával várják a mohácsiakat és a városba látogatókat szombaton és vasárnap, a Nepomuki-ünnepségen.

 

 

Szombaton a Szabadság utcának a Szentháromság utca és a Duna-part közötti
szakaszát, valamint a Szent János utcának a révátkelő és a Kígyó utca közötti
részét lezárják a gépjárműforgalom elől.

Az érintett területeken a parkolás sem engedélyezett vasárnap éjfélig.Idén is sok programból válogathat a közönség, lesz például sétakompozás a Mohács-Somberek-Palotabozsok Fúvószenekarral.

Az újonnan megnyitott Selyemgyár Kulturális Negyed új helyszínként kapcsolódik be, szombaton este ott ad koncertet Szulák Andrea.


A Nepomuki-ünnepen természetesen a hagyományos elemek, a helyi együttesek, művészeti csoportok, alkotó közösségek fellépése, koncertje, bemutatkozása sem marad el, s ugyanez igaz, a jánoskázásra, s az esti, látványos tűzijátékra, s az azt követő utcabálra is, amelyen a legendás Asterix együttes muzsikál majd.

Vasárnapra is tartogatnak programokat a szervezők, akkor rendezik a Malomnapot a Szent Miklós Vízi- és Taposómalomban, ahol folyamatos tárlatvezetéssel, s kovásszal készült finomságokkal is várják a látogatókat.

Íme a rendezvény részletes programja:

Szombat:

10.00-14.00 óráig veteránautós-találkozó a Széchenyi téren

11.00 hajókirándulás a Mohács I. katamaránnal 13.00 kézmûves vásár a Szabadság utcában

13.00 gasztroudvar a Millenniumi Emlékműnél 14.00 hajókirándulás a Mohács I. katamaránnal

14.00-02.00 kulturális és zenei programok a Selyemgyár Kulturális Negyed színpadán

15.00 liturgia a Nepomuki Szent János-szobornál a Szent Mihály téren, majd koszorúzás a révben

15.45 sétakompozás a Mohács-Somberek-Palotabozsok Ifjúsági Fúvószenekar közreműködésével

20.00 a csónakosok megáldása a Duna-parton a Szent János Hotelnél

21.10 jánoskázók indulása a Sokac-révből

21.30 tűzijáték a Dunán

22.00 szabadtéri ASTERIX utcabál a Selyemgyár Kulturális Negyed színpadán

Selyemgyár Kulturális Negyed színpada (programterv):

14.00 a SLAMI növendékeinek mûsora

14.30 a Mohácsi Német Ház és a SLAMI harmonikás növendékeinek műsora

15.00 színpadon a Mohácsi Sokacok Olvasókörének Ifjúsági és Hagyományőrző tánccsoportja,a Zora Táncegyüttes és a Fermata zenekar

16.00 Polyák András gitárművész fellépése

17.00 a Mohács-Palotabozsok-Somberek Ifjúsági Fúvószenekar játszik

18.00 Gaál Zsófia élőzenés koncertje 19.00 Diximage Band

20.15 Szulák Andrea mûsora

További programok:
09.00 - 21.00 Vízparti Fényparty a SelyMókában (belépődíjas)

Május 22. (vasárnap)

14.00 Malomnap a Szent Miklós Vízi- és Taposómalomban

14.00 órától: „Harmonikadallamok" címmel Durovics Dóra harmonikatanár és tanítványainak műsora

14.30 órától: beszélgetés „A magyar csíkjelrendszer avagy vonalkód a népi kultúrában" című kötet létrejöttének körülményeiről, a kutatás érdekességeiről.

15.00: lepényvariációk a malomkemencéből. Ízelítő kovásszal készült finomságokból.
A program házigazdája dr. Apaceller-Kozák Virág.

A délután során folyamatos tárlatvezetés várja az érdeklődőket.

A programok ingyenesek!

 

M. B. - Fotó: Dittrich Éva (archív)