Mohácson már az őszödi beszéd kiszivárgása előtt sem várták tárt karokkal Gyurcsányt

2021. október 25. hétfő 11:26

Mohácson már az őszödi beszéd kiszivárgása előtt sem várták tárt karokkal Gyurcsányt

Már az őszödi beszéd tizenöt évvel ezelőtti kiszivárgását megelőzően is komoly indulatok forrtak Mohácson, amikor Gyurcsány Ferenc kormányfőként látogatott a városba, elevenítette fel a bama.hu

 

 

 

 

Mohácson is sokáig tüntettek Gyurcsány Ferenc szocialista miniszterelnök tizenöt évvel ezelőtt kiszivárgott őszödi beszéde után. A botránynak viszont még ki sem kellett robbannia ahhoz, hogy a Duna-menti városban ellenségesen fogadják a kormányfőt.

Az országgyűlési választások előtt, és azt megelőzően, hogy elmondta volna hírhedt beszédét, 2006 márciusában látogatott el Gyurcsány Ferenc Mohácsra, ahol több százan várták, ám a tömeg jelentős része egy korabeli híradás szerint ellendrukker volt.

A Dunántúli Napló beszámolójában olvasható, hogy az MSZP székháza felé tartó miniszterelnököt kórusban szidalmazták, valamint piros lapokat és molinókat mutattak fel neki.

Az egyik táblán az állt, „Júdás Feri 2004. 12. 05.", ami a külhoni magyarok kettős állampolgárságáról szóló népszavazásra tett célzás volt. Ismert, 2004-ben az MSZP Gyurcsány Ferenccel az élén arra buzdította a választókat, ne támogassák az elszakított országrészek területein élő magyarok könnyített honosítását a referendumon.

Egy másik molinón a következő szöveg volt olvasható: „Nagy dúlások: 1526 Mohács - 2006 Fletó". Lapunk korabeli beszámolója szerint Gyurcsány Ferencék azt tervezték, hogy a miniszterelnök az utcán is beszélget emberekkel, de ez az elképzelés meghiúsult az ellentüntetők miatt. A kormányfő felé még egy narancs is repült, ami nem talált célba.

Gyurcsány azért utazott Mohácsra, hogy a szocialista Nyúl István képviselőjelölt mellett tartson kampánybeszédet. Egy országos lap beszámolója szerint, a miniszterelnök felszólalásában a történtekre is reagált, és igyekezett a teljes magyar jobboldalt radikálisnak beállítani.

Mint mondta, furcsa fintora az életnek: újra a magyar baloldalon a sor, hogy az országban a nyugalmat, a megértést, a demokráciát képviselje. Hogy az „újra" melyik történelmi időszakra vonatkozott, az nem világos, az viszont ismert, hogy néhány hónapra rá a szocialisták által irányított Magyarországot mennyire jellemezte a nyugalom, a megértés, és a demokrácia.

Mohácson „évfordulózott" a bukott miniszterelnök

Éppen az őszödi beszéd kiszivárgásának évfordulója körül, 2011-ben Gyurcsány Ferenc újra Mohácsra látogatott. Az addigra bukott miniszterelnökké vált politikus a Demokratikus Koalíció elnökségi ülésére érkezett a baranyai városba. Ekkor a DK még nem párt volt, csupán az MSZP egyik platformja.

Gyurcsány akkor interjút adott a Dunántúli Naplónak, amelyben arról beszélt, csak úgy hajlandó újra MSZP-s miniszterelnök-jelöltként választáson indulni, ha a szocialista pártban változások történnek. Mindezt másfél évvel a Fidesz-KDNP jelentős győzelme után fejtette ki, ami a Gyurcsány-Bajnai-kormányok egyik következménye volt.

Címlapképünkön: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Simon Gábor szocialista képviselő a Parlament üléstermében a plenáris ülésen, mielőtt az Országgyűlés bizalmi szavazást tartott volna a kormányfőről 2006. október 6-án. Valamennyi MSZP-s és SZDSZ-es képviselő bizalmat szavazott Gyurcsány Ferencnek a történtek után

Forrás: bama.hu - Fotó: MTI/Kovács Tamás (archív)