Megtaláltuk a pécsi szavazások fantomját: az embert, aki mindig ott volt, de mégse

2019. október 20. vasárnap 09:47

Megtaláltuk a pécsi szavazások fantomját: az embert, aki mindig ott volt, de mégse

Van, aki lepkéket, más nőket, veterán autókat, esetleg cipőket gyűjt. A szenvedélyre nehéz magyarázatot találni, talán nem is szükséges kutatni a miérteket. De azért az már figyelemreméltó, ha valaki a választási lapokat rendre kicseni a szavazókörből, majd egy irattartóba rendezi azokat. Emberünk, aki itt és most név nélkül fog szerepelni, ennek a hóbortnak elkötelezett rabja. A pécsi férfi most 56 éves, nagykorúsága óta voksolást még nem mulasztott el, szavazóládába érvényes papírt azonban nem dobott be. Politikai értelemben tehát szűz. 

 

- A névtelenségről annyit, hogy amit meg szoktam cselekedni, az szabálytalan, bár soha nem éltem vissza a helyzettel, a tökéletes diszkréció jellemez - árulta el a választások örökös fantomja. - A véletlen hozta ezt a magatartást. Amikor 1985-ben, kertvárosi lakosként első esetben járulhattam a szavazófülkéhez, még Kádár János volt a vezér, mondjuk nem az enyém, mert lázadó voltam. Nem politikai éleslátásból, hanem ösztönből. Az egész központi bizottságot áthúztam, majd borítékba tettem, és magamnak felróható módon bedobtam, ezt később nagyon megbántam. A legnagyobb „trófeát" packáztam el ezzel. A véleményem a korbeli pártról nem változott meg, sőt romlott. Ám a jelölteket ismertem, ha nem is személyesen, de a híradásokból. A helyi kiválasztottakról ellenben fogalmam sem volt, ezért a kabátom belső zsebébe tettem a lapokat, majd elegánsan távoztam. Mondhatni, hirtelenjében nem tudtam döntést hozni. Később jött az úgynevezett rendszerváltás, abban az időben nagy volt a zűrzavar a pártok palettáján, meg a fejekben is. Akkor sem adtam le a dokumentumokat. Innen jött az egész, aztán már hagyományt teremtettem - kizárólag magamnak.

- Nem hétköznapi gondolatmenet, bár most, a demokrácia kellős közepén már változhatna a véleménye!

- De akkor nem lennék hű az elveimhez. Maga a döntés inkább már csak polgárpukkasztás, mert a tágabb ismeretségi köröm ismeri a múltamat. Fontos azonban, hogy van logika abban, amit tenni szoktam.

Vélhetően egyedi

Jellemzően 4 millió szavazatból két-háromszáz szokott eltűnni. Különc hősünknek tehát vannak társai. Arra azonban minimális az esély, hogy valaki ne mulasszon el szavazást, ráadásul el se veszítse szavazólapjait a hosszú évtizedek során. Mivel azonban a törvény szerint tilos kivinni a lapot a szavazókörből, ezért a renitensek sem nagyon tudnak kapcsolatba lépni egymással, mert kilétük titkolni való. Magányos műfaj ez, de országosan is szinte példátlan.


- Itt az idő, hogy mindezt sokakkal megossza!

- Ne feledjük, egyfelől része vagyok annak a halmaznak, akik elmennek egy-egy ilyen eseményre, tehát nem számítok igazi passzívnak. De utólag mindenki azt mond, amit akar, bizonyítani nem tudja, kire szavazott. Ezt el sem várhatja senki, de nekem papírom van róla, ez sem az én döntésem volt. A végeredményt elfogadom, demokratikus hitemhez ez hozzátartozik. A kocsmai, utcai hőbörgésnek nem vagyok a híve, álláspontom szilárd.

- Legutóbb, vasárnap mégis, mintha túlzásba esett volna, amikor a német kisebbségre sem szavazott.


- Elhivatott gondolkodónak vallom magam. Csak azért mentem be a választási irodába, hogy magamat németnek valljam, miközben nem vagyok az. Szimpatikus népcsoport, gondoltam, abból baj nem lesz, ha még több cetli lesz a kollekciómban, ráadásul utóbbiak szépek, színesek.

- Ha mindenki így viselkedne, abból lenne az igazi káosz.

- Ilyenre én senkit nem biztatok, kizárólag magamért tartozom felelősséggel. De amikor korábban ellopott szavazócédulákról jöttek a hírek, magam csak mosolyogtam csendben. Láncszavazást kiáltottak páran, bár az azért nem olyan egyszerű, én csak tudom. Mert ha mindenki egy már kitöltött ívvel megy voksolni, akkor is behúzhat még egy nevet, vagyis érvénytelen lesz a dolog. Szinte lehetetlen ellenőrizni azt, ki mit tesz.

- Soha nem tűnt fel senkinek, hogy vékonyka a boríték, amit beszór?

- Egyszer igen, de gyors voltam, üresen tettem a ládába a „nem szavazatomat". Azóta mindig viszek magammal üres papírt, azzal bélelem ki a borítékot. Profi vagyok, nem holmi pancser. Mozgásom, mozdulataim nyugodtak, kiszámíthatóak, csak semmi pánik.


Pucz Péter - Fotó: Dittrich Éva