Még néhány napig várják a gyermekrajzokat az adventi fényfestéshez

2023. november 16. csütörtök 10:55

Még néhány napig várják a gyermekrajzokat az adventi fényfestéshez

A hagyományoknak megfelelően idén is épületfestő gyerekrajzpályázatot hirdettek Pécsen. A legszebb rajzokat a Széchenyi téri dzsámi homlokzatára vetítik az adventi időszakban.

 

 

 


A pályázatot kiíró Zsolnay Örökségkezelő NKft. korábbi közleményében azt írta, hogy a kiíráson az ország bármely részén élő óvodások és általános iskolás tanulók indulhatnak rajzaikkal.

Immár hetedik alkalommal várják a szervezők a gyerekek rajzait, amit aztán digitalizálva, fényfestett alkotásként a Dzsámira vetítenek, hogy szépséggel és örömmel töltsék meg az adventi időszakot.

Három korosztályban lehet pályázni: ovis (4-6 éves), alsós (7-10 éves) és felsős (11-14 éves) gyerekek nevezhetnek.

A pályázat október 16-tól november 19-ig tart. A gyerekek a rajzok elkészítéséhez a Dzsámi déli homlokzatának mintasablonját használhatják, ami letölthető az alábbi
linkről: www.adventpecs.hu/rajzpalyazat


A zsűri elbírálásánál előnyt élveznek azok a képek, amelyek minél pontosabban követik az épület formavilágát, fontos továbbá a részletgazdagság, a színesség, valamint a karácsonyi ünnepi hangulat megragadása.

A döntőbe jutott alkotások (korcsoportonként 40-40-40 db) advent első, második és harmadik hétvégéjén lesznek láthatók a Dzsámin 16.30-19.00 óra között. Ugyanakkor, hogy senki se legyen csalódott, a szervezők minden - a versenykövetelménynek megfelelő - alkotást levetítenek december 22-én 16.30-19.00 között.

A közönségszavazás a www.adventpecs.hu/rajzpalyazat oldalon zajlik december 8-18. között.

Minden korosztályban 3 szakmai és 1 közönségdíjat osztanak ki, a nyertesek értékes jutalomban részesülnek.

Az online közvetített eredményhirdetés december 21-én 17.00-kor lesz.

A legszebb ajándék:
A szervezők a Dzsámit mindegyik gyerekrajzzal lefotózzák és online letölthetővé teszik. Így a szülők karácsonyi üdvözletként elküldhetik akár rokonoknak, barátoknak is.

Leadás:
Elektronikusan szkennelve: [email protected] e-mail címre
 Személyesen: Zsolnay Kulturális Negyed, Zsolnay Infopont&Shop
 Postán: Ajánlott küldeményként postázva: ZSÖK - Adventi Fényfestő Gyerekrajzpályázat, Pécs, 7603 Pf. 27. címre.

A felhívás részletei és a mintasablon: www.adventpecs.hu/rajzpalyazat

 

 



EQM