Különleges illatsétát tehetünk szerdán a Pintér-kertben

2024. június 11. kedd 09:07

Különleges illatsétát tehetünk szerdán a Pintér-kertben
Pécsett, a Tettyén található Pintér-kert örökzöldjei, gyümölcsfái és védett virágai mellett illatos növényeiről is nevezetes. A szerdán tíz órakor induló szakvezetéses séta középpontjában ezúttal az arborétumban található illatos növények fognak állni.

 


Cserszömörce

 

 

A program résztvevői a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság környezeti nevelőjének kalauzolásával megismerkedhetnek az aromás illatú fűszernövénnyel, az illatos jezsámennel és a különleges fűszercserjével is.

 

 

A részvételhez előzetes jelentkezés szükséges! Tel.: 30/377-3383.



Az arborétum névadója az alapító Pintér János (1879-1933) pécsi banktisztviselő, aki a népszerű kirándulóhely, a Tettye közvetlen szomszédságában álló villaépülete környezetében az 1920-as évek közepén fogott a növénytelepítési munkálatokba.

Szentimentális tájképi kertet hozott létre, amelyben a főként örökzöld növények mellett mesterséges várrom, fa pavilon, két vízmedence, valamint több szobor is megtalálható.

 

 

 

Forrás: DDNP