Közösségi ház épül a Korsós óvoda helyén - Jövő nyártól vehetik birtokba a mohácsiak

2019. június 08. szombat 11:28

Közösségi ház épül a Korsós óvoda helyén - Jövő nyártól vehetik birtokba a mohácsiak

Sikeres pályázatok révén 140 millió forintból épül új közösségi ház az egykori Korsós óvoda helyén. 

 

A munkálatok a régi épület elbontásával már javában zajlanak, ennek végeztével pedig az építőké lesz a főszerep. 

A korábban közösségi célokat szolgáló intézmény helyére továbbra is a köz javát szolgáló épület kerül, igaz, merőben más rendeltetéssel és célokkal.


Az önkormányzat beruházásában zajló fejlesztés teljes egészében uniós támogatásból valósul meg, köszönhetően sikeres pályázatoknak.

A tervek szerint jövő nyárra elkészülő, több mint 140 millió forintból felhúzandó épületben három, ismert civil szervezet talál otthonra, hogy a kor színvonalán álló körülmények között, megfelelő infrastruktúrával és eszközökkel ellátott helyiségekben tarthassa meg összejöveteleit, rendezvényeit, tevékenységével tovább gazdagítva, színesítve városunk életét.


A TOP CLLD program keretében megvalósuló fejlesztést a Mohácsi Helyi Közösségi Akciócsoport is támogatja.

Képünkön: az új épület látványterve.

Forrás: Mohács önkornányzata