Kékben a világ: ismét a hagyományos mesterségé, a kelméké a főszerep Nagynyárádon

2017. július 27. csütörtök 10:05

Kékben a világ: ismét a hagyományos mesterségé, a kelméké a főszerep Nagynyárádon

A ma már kevesek által gyakorolt kékfestő mesterség hagyományainak megőrzésére, a termékek népszerűsítésére tizennyolcadik alkalommal rendezik meg hétvégén Nagynyárádon az Országos Kékfestő Fesztivált. 

A szombatra és vasárnapra tervezett programokra több ezer embert várnak.

A fesztiválnak sajnos már nem lehet résztvevője Sárdi János kékfestő mester, Nagynyárád díszpolgárára a sírjánál emlékeznek szombaton délután két órakor.

Az érdeklődők megtekinthetik a mester faluban működő műhelyét, valamint a helyi művelődési házban nyíló, ruhákat, kelméket, foltvarró remekeket, háztartási kiegészítőket bemutató kiállítást.

A vendégek szórakoztatásáról mindkét nap művészeti együttesek, ellátásukról helyi termelők, borászok gondoskodnak. A rendezvényen ezen kívül lesz ünnepi mise, kézműves kirakodóvásár és utcabál is.

Magyarországon ma már csak négyen-öten gyakorolják az ősi német kékfestő mesterséget. Amíg a halvány búzavirágkék és indigókék anyagokból régen elsősorban a sváb lakosság hétköznapi ruháit varrták, ma már inkább terítő, párnahuzat és függöny készül belőlük.

A kékfestő textíliák ma is keresettek, a késztermékek nagy részét vendéglátóhelyek tulajdonosai vagy olyan magánszemélyek vásárolják fel, akik ezzel szeretnék díszíteni üzletüket, otthonukat, de egyre többen vannak, akik újra ruhákat varratnak belőle.

Íme a részletes program:

Július 29. szombat:
14:00 Koszorúzás és megemlékezés Sárdi János kékfestőmester, Nagynyárád díszpolgára sírjánál
14:30 Pécs Város Mazsorett Együttese és Tánckara
15:00 A XVIII. Országos Kékfestő Fesztivál megnyitója
- Mintál Tibor - polgármester
- Sárdi János - Kékfestő Műhely Nagynyárád
- Dr. Bokor Béla - a Határon Túli Magyarságért Alapítvány elnöke, címzetes egyetemi tanár
- Nagynyárádi Német Nemzetiségi Kórus
15:40 Kiállítás megnyitó
- Dr. Csonka-Takács Eszter - néprajzkutató, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szellemi Kulturális Örökség
Igazgatóság igazgatója
15:50 Seigertshauseni Mandolin csoport
16:10 Sátorhelyi Néptáncegyüttes
16:20 Nagynyárádi Művészeti Egyesület
16:40 Sátorhelyi Néptáncegyüttes
16:50 Kékfestő anyagból készült ruhák, kiegészítők bemutatója
17:00 Királyrévi Fürge Ujjak Citerazenekar
17:30 Sátorhelyi Néptáncegyüttes
17:45 Kékfestő anyagból készült ruhák, kiegészítők bemutatója
18:00 Versendi Horvát Ifjúsági és Gyermektánccsoport
18:20 Kékfestő anyagból készült ruhák, kiegészítők bemutatója
18:30 Babarci Német Nemzetiségi Tánccsoport
19:00 Pécsi Fordan Táncklub
19:20 Vágó Zsuzsi - a Budapesti Operettszínház művésze, musicalénekes
20:00 Bál a pilisvörösvári „Die Spatzen" zenekarral
Állandó programok: Kékfestő Műhely, Múzeum, templom látogatása, Hadtörténeti Múzeum, kiállítás a kékfestő anyagokból és alkotásokból, Széki Gabriella „Örökkék" munkáiból, valamint Schneider Angéla festményeiből, fotóiból a Művelődési Házban.
Kézműves kirakodóvásár, arcfestés, „mini vidámpark", büfé.

2017.07.30. vasárnap:
8:00 Zenés ébresztő: Schomberger Dorfmusikanten
10:00 II. Egybesült Fesztivál - Baranya Megyei Falusi Turizmus Közhasznú Szövetség
Ünnepi szentmise
14:30 Térzene: Alte Kameraden Blaskapelle Mecseknádasd
15:00 Oszvald Marika, Kossuth- és Jászai Mari-díjas operett énekesnő műsora
16:00 Branauer Stimmungsparade
19:00 Utcabál: Die Lausbuben zenekar

M. B.