Ismét kinyit a mohácsi szalon, már várják az alkotásokat - A tét egy önálló kiállítás
2024. szeptember 08. vasárnap 09:53
Idén is meghirdette az önkormányzat és a Mohácsi Kossuth Teátrum Művelődési Ház Mohácsi Képző- és Iparművészeti Szalont. A művészeti- és társasági élet kétévente esedékes, egyik legkiemelkedőbb eseményére a mohácsi, illetve a városból elszármazott amatőr és hivatásos művészek adhatják be pályaműveiket.
A tizenhatodik alkalommal sorra kerülő esemény megrendezésével az a céljuk a rendezőknek, hogy a város nagy múltú, rangos képző- és iparművészeti életének megőrzése és fejlesztése érdekében az amatőr és hivatásos alkotók bemutatkozási lehetőséghez jussanak.
A tét nem kicsi, ugyanis a zsűri, illetve a közönség által kiemelkedőnek minősített művek alkotóinak önálló kiállítás lesz a jutalma.
A benyújtott munkákból hivatásos szakmai zsűri válogatása alapján ősszel nyílik meg a szalon a mozi emeleti kiállítótermeiben.
A kiállított munkákból katalógus is készül, ebben a beválogatott alkotók egy-egy művének reprodukciója és a művész bemutatása, ars poeticája, címe szerepel.
A szalonra legfeljebb három, olyan újonnan készült munkával lehetett pályázni, amely nem szerepelt még kiállításon.
Az alkotásokat szeptember szeptember 9-27. között lehet benyújtani a Mohácsi Kossuth Teátrumban 12:00 és 18:00 óra között.
Képünk a Mohácsi Szalon egyik korábbi megnyitóján készült.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fának hajtott egy teherautó Majs és...
- Nyoma veszett egy tizenhat éves pécsi...
- Hűvös, borongós éj után egy kis...
- Több száz programmal várják a...
- Valószínűleg csak az ünnepek után...
- Arany diplomát és kupát vehetett át...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Így vonatozhatunk Pécsről és...
- Itt a friss lista: ezek az orvosi...
- Kitüntették helytállásáért az...