Csoda Mohácson: 1956-ban megjelent egy férfi a városban, aki hirtelen húsz évet öregedett

2021. október 22. péntek 15:43

Csoda Mohácson: 1956-ban megjelent egy férfi a városban, aki hirtelen húsz évet öregedett

Egy darabig minden jól működött. Jöttek az elismerések, kitüntetések, kézfogások. Pár nyáron keresztül Mohácson ünnepelték Magyarország legidősebb emberét, Zsellér János bátyánkat. Tartott mindez addig, amíg egy hivatalnoknak nem támadtak rossz sejtései. Mert gyanús lett neki, hogy a 106 éves úr meglehetősen jól tartotta magát.

 

A turpisság 1961-ben esett meg, amiről a megyei napilap is beszámolt.

Példátlan volt a történet, még ma is érdemes felidézni a mosolyfakasztó elemeket sem nélkülöző mesét.

Egyszer csak feltűnt Mohácson Zsellér János, méghozzá 1956-ban, a Rózsa utcában. Az ország másik feléből, a Békés megyei érkezett, bár ez sem teljesen biztos. Annyi tény, Zsámbékon ment nyugdíjba, mint borjúnevelő. Még 101 éves korában is aktív volt. Ennek okán aztán meg is kapta a Szocialista Munkáért Érdemrendet Dobi Istvántól, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnökétől. Járt mellé még 2500 forint, ami komoly összegnek számított abban a korban. 

Feljegyzések szerint három kocsival mentek érte az elvtársak, úgy vitték a parlamentbe. Ahol sietni kellett az ünnepséggel, mert a délutáni itatásra mindenképpen otthon akart lenni a lelkes állattenyésztő.

Bizonyos életrajzi adatokat némi fenntartással kell fogadnunk, ismerve a bekövetkezett fordulatot. Zsellér állítólag megfordult az Amerikai Egyesült Államokban, azt követően meg Ausztráliában. Utóbbi földrészen fakitermelőként kereste meg a kenyérre valót, a de a szíve hazahúzta, negyven esztendőn keresztül a fővárosban egészségőrként szorgoskodott.

Párttitkári üdvözlettel

Gerendáson Szűcs Mihály volt a községi párttitkár az ötvenes évek végén, hatvanas évek elején, az elmúlt évszázadban. Ő levelében megüzente, hogy nagyon büszkék földijükre, de hiteles papírokkal nem rendelkeznek róla. Szívből jövő gratulációját azonban elküldte, a falu minden lakója nevében. További jó egészséget kívánva az öregnek, akire senki sem emlékezett feléjük, a viharsarki régióban.

Aztán nagyot pördült a világ, legalábbis ebben a históriában. Mert a mohácsi anyakönyvi hivatal levelet küldött Gerendásra. Az iránt érdeklődve, tulajdonképpen mikor is született János bácsi. Onnan érdemi válasz nem érkezett, de végül a rejtély megoldódott.

Békéscsabáról szintén küldeményt hozott a postás a baranyai kisvárosba. Az ottani evangélikus egyházközösségnél nyomára bukkantak a valószínűtlen korú állampolgárnak.

Anyja és apja neve stimmelt, de az időpont nem egyezett:ilyen néven 1874. június 20-án jött világra egy gyermek. Innentől kezdve nem volt nehéz kiszámolni, hogy két évtizednyi csalással álltak szemben a bürokraták.

Főhősünk tehát lebukott, s többé nem számított izgalmas témának. Arról nincsen hír, mi lett a meg nem érdemelt medáliával, meg a pénzzel, ami úgyszintén nem járt volna.

Képünk illusztráció. 

Pucz P.