Bevállalták a kihívást: a nagynyárádiak nyerték meg a falvak közötti versenyt

2018. május 31. csütörtök 13:38

Bevállalták a kihívást: a nagynyárádiak nyerték meg a falvak közötti versenyt

A megyében a legjobb helyezést a nagynyárádiak érték el az idei Kihívás napján, kategóriájukban az első helyet szerezték meg a megméretésen.


A Kanadából 1982-ben Kanadából indult versengés azzal kezdődött, hogy két szomszédos város vezetői azt szerették volna eldönteni, melyikük települése a sportosabb. A verseny eldöntéséhez éjféltől este kilenc óráig folyamatosan számolták, hogy hányan végeznek aktív testmozgást legalább tizenöt percen keresztül.

A vetélkedés azóta meghódította a világot, idehaza is évről-évre megszervezi a Magyar Szabadidősport Szövetség.

Az idei Kihívás Napja résztvevői 3.857.430 alkalommal sportoltak a napon, ami tekintve, hogy egy-egy sportaktivitásnak legkevesebb 15 percig kellett tartania, összesen legalább 57.861.452 sportolással eltöltött percet jelent.
 

A versenyt azok a falvak, városok nyerhették meg, ahol az ott élők számához viszonyítva a legtöbben vettek részt valamilyen sportrendezvény aktív közreműködőjeként.

Hét kategóriában - a települések lélekszáma alapján - hirdettek győztest, a legjobb eredményt a baranyaiak közül a korábbi többszörös győztes Nagynyárad érte el, akik a hétszáz és ezerötszáz fő közötti kategóriában elsők lettek.

Képünk illusztráció.

M. B. - Fotó. MTI/Czeglédi Zsolt