A négy baranyai választókerület egyikében sem indítanak önálló képviselő-jelöltet a szocialisták

2018. január 16. kedd 22:14

A négy baranyai választókerület egyikében sem indítanak önálló képviselő-jelöltet a szocialisták

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője kedden este Pécsett bejelentette, arra tesz javaslatot az MSZP-Párbeszéd szövetségnek, hogy támogassák Mellár Tamás közgazdász országgyűlési képviselő-jelöltségét a Baranya 1-es választókörzetben, a megye 4-es körzetében pedig Vass Pétert, Szigetvár független polgármesterét. Mindez azt jelenti, hogy egyetlen baranyai választókerületben sem indítanak önálló jelöltet a szocialisták. 

A Változás 2018 elnevezésű körút pécsi állomásán kedden Tóth Bertalan, az MSZP országgyűlési képviselője, a párt frakcióvezetője arra tesz javaslatot az MSZP-Párbeszéd szövetségnek, hogy támogassák Mellár Tamás (képünkön) közgazdász országgyűlési képviselő-jelöltségét a Baranya 1-es választókörzetben a 4-esben pedig Vass Péter, Szigetvár független polgármesterének támogatására tesz javaslatot az MSZP-Párbeszéd szövetségnek.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a négy megyei választókerület egyikében sem lesz önálló jelöltje a szocialistáknak. (A másik két választókerületben, a 2-esben és a3-asban Gyurcsány pártja, a DK jelöltjei szállnak harcba a 2-esben Nagy Ferenc kap lehetőséget, míg Mohácson Lukács János.

A keddi rendezvényen Kunhalmi Ágnes, az MSZP fővárosi elnöke, a programismertetés felelőse arról beszélt, hogy a baloldal érzékelhető erősödése ellenére "kétkedést, pici bizonytalanságot" érez a baloldali emberekben, és ez - vélekedett - a Fidesz legfőbb szövetségese.

Úgy fogalmazott, hogy MSZP és a Párbeszéd összefogása kitárja a kapuit mindenki előtt, ki váltani szeretne. Szavai szerint ehhez az embereken kívül minden pártra is szükségük van.

A bejelentést Karácsony Gergely, a két párt közös miniszterelnök-jelöltje történelmi lépésként értékelte.

EQM