Az élet védelmében tartottak találkozót Mohácson a Meg nem születettek emlékhelyén

2022. szeptember 11. vasárnap 09:49

Az élet védelmében tartottak találkozót Mohácson a Meg nem születettek emlékhelyén

„Magzatokért, gyermekekért, akiknek rövid földi élete ÜZENET" - olvasható a Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közösség kezdeményezésére a mohácsi temetőben két éve felállított emlékmű oldalán, ahol szombaton az élet védelmében rendeztek találkozót.

 

 

2020. szeptember 15-én - a meg nem született gyermekek emléknapján - szobrot állítottak a mohácsi temetőben. A Szent Mónika Közösség kezdeményezésének célja, hogy felhívja a figyelmet a meg nem születettekre, valamint emléket állítson a rövid földi életet élt gyermekeknek. Az életvédelmi eseményen a helyiek szép számban gyűltek össze, a szobor megáldását követően pedig szentmisével ünnepeltek.

„Ez az emlékhely szimbólum és jelkép" - mondta akkor Nyúl Viktor pasztorális helynök a szobor leleplezése és megáldása előtti beszédében. „Jelképe a gyászunknak, a szomorúságunknak és emlékhelye az imádságunknak. Gyászoljuk mindazokat a gyermekeket, akiket megöltek az abortusz szörnyű bűncselekményével. Imádkozunk értük, engesztelünk, Isten irgalmát kérjük a családtagokra, minden emberre. Ugyanakkor ez az emlékhely kifejezi a reményünket abban, hogy Isten az irgalom, a megbocsájtás Istene. Isten nem tesz egyenlőségjelet a bűn és a bűnös között. Isten a bűnt utasítja el, de a bűnös emberre mindig igent mond, meghívva őt a megtérésre, a bűnbánatra. Végül ez az emlékhely szimbóluma az új kezdetnek -elhatározásunknak az evangéliumban gyökerező életvédelem mellett."

A Pécsi Egyházmegye pasztorális helynöke arra buzdított, hogy legyen ez az emlékhely elhatározás a részünkről, hogy nemet mondunk a halál kultúrájára, nemet mondunk mindazon kísértésekre, amelyek az életet támadják, és nem becsülik meg. Legyen ez egy elhatározás részünkről, hogy fogjunk össze az élet védelmében, a gyengék-, a gyermekek-, és az embriók védelmében.

„Mi azért lehetünk itt, azért állhatunk itt, mert annak idején a szüleink igent mondtak az életünkre. Adjunk hálát az élet Urának és adjunk hálát a szüleinknek. Imádkozzunk azért, hogy tudjuk védeni az életet, tudjunk kiállni a család értéke mellett, a férfi és a nő szeretetkapcsolatára épülő felbonthatatlan házasság mellett, védve az ember identitását, a maga férfiúi és női mivoltában. Mondjunk igent az életre, bízzuk a meg nem született gyermekeket, családtagjaikat Isten gyógyító irgalmára." - tette hozzá.

A szobor felállítása széles körű összefogás eredményeként, a plébánia közösségének, a város és a helyiek adományából valósult meg.

Szombaton ökumenikus imára hívott az emlékhelyre az Ökumenikus Életvédő Kör, a találkozó ezt követően a Fogadalmi templomban folytatódott énekes imával, tanúságtételekkel.

Képünk archív felvétel.

EQM - Fotó: Pécsi Egyházmegye (archív)