Szekó József Baranya posztumusz díszpolgára - Elismeréseket adtak át a Megyenapon

2020. augusztus 28. péntek 15:38

Szekó József Baranya posztumusz díszpolgára - Elismeréseket adtak át a Megyenapon

A Megyenapot 1996 óta október 10-én ünneplik arra emlékezve, hogy I. Lipót által 1694.október 10-én Baranya vármegyének adományozott új címerpecsétet. Az idei év azonban más, most rendhagyó módon nyár végén tartották meg az ünnepséget. 

 

A megyei önkormányzat közlése szerint ennek egyik oka a kényszerűség, a pandémia jelenléte, amely minden eltervezett programot bizonytalanná tesz, megkérdőjelez.

A másik ok az a törekvésük, hogy a negatív körülmények ellenére se mondjunk le hagyományunkról.

- Az összefogás erőt jelent, közösséget épít, lehetőségeket teremt. Az összefogással elérhetjük közös céljainkat  - fogalmazott köszöntő beszédében Őri László, a megyei közgyűlés elnöke. - Az idei év több szempontból is az összefogás évét jelképezi számomra. Egyrészről példa értékű együttműködés teljesítményét mutatja fel az egészségügyi ellátórendszer, nem véletlenül ülnek Önök a díjazottak között, de a katasztrófavédelem, a rend- és közbiztonsági szervek, az oktatási és szociális ellátó intézmények. Ezeken a területeken dolgozók helytállása kiemelkedő közszolgálat, amiért köszönetet kell mondanunk mindenkinek, aki a munkáját, a feladatát a vészhelyzetben is lelkiismeretesen látta el. Engedjék meg, hogy bátorítsam azokat, akik a következő nehéz időszakban is a munka a helytállás dandárját fogják vinni. Hála és köszönet a szolgálatukért.


- A látszat ellenére 2020 mégsem a koronavírus éve, bár most a legtöbb feladatot, fejtörést ez adja, számomra 2020 az összefogás éve. Az összefogás számomra nem utolsó sorban nemzeti összefogást, nemzeti összetartozást is jelent. Azért volt fontos a centenáriumi Trianon-megemlékezésünk június 4-én, mert kifejezhettük: nemzetünk életképes, egységes és van jövője a Kárpát-medencében. Ennek jegyében kezdeményeztem a székely petíció aláírásának támogatását a magyarországi önkormányzati érdekképviseleti szervek részéről. És ennek jegyében erősítjük testvéri kapcsolatainkat a határainkon túli magyar közösségekkel, településekkel, különösen a történelmi Baranya vármegye területén élőkkel. Meggyőződésem, a magyarság jövője a nemzeti összefogáson nyugszik, és a szomszéd nemzetekkel való korrekt együttműködésen, zárta köszöntőjét Őri László.

A Megyenapi Közgyűlésen az alábbi kitüntető díjakat adták át:

Baranya Megye Díszpolgára címet posztumusz ítélték oda Szekó József, Mohács volt polgármester részére. 1998-tól 2019-ben bekövetkezett haláláig Mohács polgármestere, 2010-2014-ig országgyűlési képviselője volt. Több évtizedes politikusi és városvezetői tevékenysége során Mohács Baranya megye legdinamikusabban fejlődő településévé vált, agglomerációs vonzása a térségben egyre jelentősebb.

Pro Comitatu Baranya Díjat a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont Virológiai Kutató Csoport részére került oda ítélésre. A virológiai kutatások terén országos elismertségű és nemzetközileg is számontartott kutatócsoport társadalmilag kiemelkedően fontos tudományos tevékenységére az idei pandémia hívta fel a közfigyelmet. A pécsi kutatócsoport kísérletei, elemzései, szakmailag megalapozott következtetései hozzájárultak a hazai COVID-járvány első hullámának sikeres kivédéséhez, és a további hatékony prevencióhoz szükséges vakcina kifejlesztéséhez. A kutatócsoport fiatal tudósai kiemelkedő tudásukkal és elhivatottságukkal a megyében élők számára jövőt és biztonságot jelentenek.

Baranya Fejlődéséért Díjat a Bogád-Hús Termelő és Kereskedelmi Kft. részére adományozta a Közgyűlés. A vidék gazdasági megerősödését, a kis- és középvállalkozások életképességét bizonyítja a Bogád-Hús Termelő és Kereskedelmi Kft. sikeres működése, jelenléte a megye gazdasági szférájában.

Egészséges Baranyáért Díj egyéni kategóriában vehette át dr. Kanizsai István kórház igazgató. A Siklósi Kórház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójaként az egészségügyi intézmény infrastrukturális, szervezeti fejlesztését, gazdasági működőképességét a legmagasabb szakmai színvonalon valósította meg. Mára a Siklósi Kórház a megye egyik korszerűen felszerelt, stabilan működő, modern és szakmailag kiváló gyógyító intézményévé vált.

Egészséges Baranyáért Díjat a PTE Klinikai Központjának COVID csapata részére került oda ítélésre. A szakmai együttműködés, a közösségi összefogás, és a személyi helytállás nagyszerű példáját valósította meg a PTE Klinikai Központ COVID-csapata. A pandémia elleni védekezés során hatékonyan és gyorsan reagáltak a klinikai egységek a vészhelyzetre, sikeresen koordinálták a szakmai követelményeknek megfelelő intézkedéseket és elismerést érdemlően vállalták az egyéni kockázatokat is.

Közrend-Közbiztonsági Díjban részesült Korontos Zoltán r. ezredes. kapitányságvezető. A megyeszékhely és az agglomerációs településein a közrend és közbiztonság megvédésével a Pécsi Városi Rendőrkapitányság vezetőjeként hozzájárul a megye egészét érintő rendfenntartásban. A város és Pécs vonzáskörében lévő településeken az élet és vagyonbiztonság megteremtése terén évtizedek óta hatékonyan fellép, a rendvédelmi testület tekintélyét erősíti, a közérdeket szolgálja.

Nemzetiségekért Díjat adományozott posztumusz módon a Közgyűlés Bogdán László Cserdi volt polgármestere részére. A cigányság társadalmi felzárkóztatása érdekében olyan komplex, gazdasági - társadalmi - kulturális szegmensű programot valósított meg Cserdiben, amely modell-értékű. A munka közösséget és egzisztenciát teremtő fontosságát, a társadalmi követelmények és kötelezettségek teljesítését a gyakorlatban, a mindennapok életviszonyai között valósította meg. Utat, megoldást mutatott a cigányság felemelkedéséhez egy hátrányos helyzetű településen, és ezzel követendő példát mutatott mások számára is.

Kulturális, Művészeti és Sajtó Díjat Kovács Ferenc festőművész részére került megítélésre. Művészetének ihletője a baranyai táj, a baranyai életérzés. Kiváló érzékkel mutatja meg az egyedi vonásokat, a jellegzetes karaktert, ami egyszerre személyes és közösségi. Az alkotás mellett a művészetszervező tevékenység számára misszió, amelyet a „Siklósi Szalon Alapítvány" kuratóriumi elnökeként évek óta önzetlenül, elhívatás-szerűen, közszolgálatként végez.

Koltai Péter Díj adományozására került sor Gocsál Mátyás, a 4. évfolyamos zeneiskolai tanuló részére. Fiatal kora ellenére az eddig nyújtott tanulmányi eredményei és a zenei versenyeken történő sikeres szereplései mutatják: a komoly és szorgalmas munkavégzés, a zenei pálya iránti elhivatottság erősítik kiemelkedő zenei tehetségét. Elkötelezettségét növeli a családi, az iskolai és más közösségekkel való harmonikus kapcsolata, és mesterei irányításával tovább bontakoztathatja tehetségét, építheti zenei életútját: alázattal, szorgalommal, kitartással.

Elnöki Kitüntető Díjban részesült Ábel János nyugalmazott nemzetiségi tanító. A német nemzetiség magyarként való megélése összetett feladat, amit tanítóként évtizedekig példamutatóan teljesített Ábel János tanító úr. Nemzedékről-nemzedékre adta tovább népe kultúráját, hagyományait, ugyanakkor érzékenységet fejlesztett ki tanítványaiban a bölcső, a magyar környezet védő, tápláló közege iránt. Közéleti szerepvállalása a két nemzetiség (német-magyar) közeledését, együttműködését szolgálta a nehéz történelmi évtizedekben is. Példamutató pedagógusi és nemzeti identitást védő munkássága mind a német, mind a magyar közösség számára elismerésre méltó.

 

Forrás: Baranya Megyei Önkormányzat