Csecsemőgyilkosság Baranyában: mindössze öt év börtönre ítélték tettéért az anyát

2020. március 06. péntek 14:28

Csecsemőgyilkosság Baranyában: mindössze öt év börtönre ítélték tettéért az anyát

A Pécsi Törvényszék pénteken kihirdetett ítéletével a vádlott magyarmecskei nőt tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt 5 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 6 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte, valamint kötelezte az eljárás során felmerült 481.982 forint bűnügyi költség megfizetésére és rendelkezett az eljárás során lefoglalt bűnjelekről is. 

 

 

A vádlott a büntetés kétharmad részének kitöltését követően bocsátható feltétele szabadságra.

A bíróság által megállapított tényállás szerint röviden: A vádlott nő egy baranyai településen lakott együtt a nála több, mint tíz évvel idősebb élettársával és korábbi kapcsolatából született gyermekével. A vádlott és élettársa között fennálló korkülönbségre tekintettel megbeszélték, hogy közös gyermeket nem vállalnak.

A vádlottnak korábban két abortusza volt, egyik a korábbi kapcsolatában, a másik az élettársával történt megbeszélést követően, közös elhatározásból. A vádlott ezt követően gyógyszerrel védekezett, de annak szedését pontosan meg nem határozható időpontban abbahagyta, amiről élettársának is tudomása volt.

A vádlott 2018. nyarán teherbe esett, erről azonban hozzátartozóinak és a lakókörnyezetében élőknek nem szólt, titkolta terhességét, orvoshoz nem fordult, terhesgondozásban nem vett részt. Amikor a terhesség jelei nyilvánvalóvá váltak, azokat öltözködésével próbálta leplezni és kerülte a lakókörnyezetében élőket is.

2019. április 3-ról 4-re virradó éjszakán beindult a vádlottnál a szülés. Ekkor a vádlott a lakásukban található fürdőszobába ment, ahol egy fiúgyermeknek adott életet. A köldökzsinórt egy ollóval vágta át, majd a szüléssel járó vérszennyeződést feltakarította. Az ellátatlan újszülött pár órán belül elhunyt.

A gyerek testét a vádlott egy nylon zacskóba tette, arra még egy zacskót ráhúzott, nyílását több alkalommal körbe tekerte, majd fehér színű szövetbe csavarta, aztán egy papír cipősdobozba tette és a dobozt a ház egyik szekrényének polcára helyezte.

A vádlott a szülés tényét a család előtt titkolta, annak ellenére, hogy vérzései voltak, testében a méhlepény egy része bent maradt.

2019. április 5-én a vádlott élettársa a kora délutáni órákban ért haza, ekkor a vádlott a fürdőszobában volt. Mivel a vádlott hosszabb idő elteltével sem jött ki onnan, élettársa benyitott az ajtón, ekkor látta, hogy élettársa elesett, alteste vérzik, orvosi ellátásra szorul, ekkor mentőt hívott.

A mentők a vádlottat kórházba szállították, ahol megállapították, hogy pár napja szült és vérmérgezést kapott a testében maradt méhlepény darabjaitól, ezért méhét eltávolították.

Az ítélet jogerős.

Forrás: Pécsi Törvényszék