Cserbenhagyás miatt ítéltek el egy pécsi buszsofőrt

2020. február 25. kedd 12:41

Cserbenhagyás miatt ítéltek el egy pécsi buszsofőrt

A Pécsi Járásbíróság hétfőn tartott előkészítő ülésen egy buszsofőrt segítségnyújtás elmulasztásának vétségében bűnösnek mondta ki, ezért őt 1 évre próbára bocsátotta. 

 

 

A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a vádlott 2019. február 8. napján 19 óra 25 perc körüli időben az általa vezetett, és a munkáltatója - a TÜKE Busz Zrt. - által üzemben tartott helyi járatú autóbusszal közlekedett Pécsett, Szabolcsfaluban a buszforduló irányába.

A vádlott a buszfordulóban nem engedte az autóbuszra felszállni az erősen ittas állapotban lévő sértettet, majd ezt követően szóváltás alakult ki a vádlott és a sértett között. A vádlott ezt követően a diszpécsertől rendőri segítséget kért, melyet hallva a sértett leszállt a buszról, átment az autóbusz bal oldalára és a járművezető oldalán ököllel beleütött egyet az elhúzható ablaküvegre, melyben kár nem keletkezett.

A vádlott ezután a járművel elindult - mivel a sértett ekkor kb. 1.5 méter távolságra volt -, majd a körforgalom elhagyása után elindult a Komlói út irányába. A sértett azonban - mikor a jármű a Mecsekszabolcsi templom és a buszforduló közötti részen közlekedett kb. 10-15 km/h sebességgel - nekifutott a busz bal oldalának és ismételten ököllel beleütött egyet a járművezető melletti ablakba, a járműről visszavágódott, az autóbusz átment a sértett bal lábfején, majd a sértett hanyatt esett. Ezt követően felkelt és az öklét mutatta a járművezető felé, aki a járművel nem állt meg, tovább haladt a következő megálló felé.

A sértett 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett, annak tényleges gyógytartama 8 hét.

A vádlott megszegte a KRESZ 58.§ (1) és (2) bekezdésében foglalt rendelkezést, mivel a balesetet követően nem állt meg, nem nyújtott segítséget a baleset során megsérült sértett részére, valamint a személyi sérüléssel járó balesetről a rendőrhatóságot nem értesítette, annak ellenére, hogy észlelte a sértett elesését.

Az ítélet jogerős.

Forrás: Pécsi Törvényszék