Másodszorra is nekifuthat Mohács jelenlegi polgármestere az alpolgármester-választásnak

2019. november 28. csütörtök 12:24

Másodszorra is nekifuthat Mohács jelenlegi polgármestere az alpolgármester-választásnak

Immár egy hete mulasztásos törvénysértést követ el a mohácsi önkormányzat azzal, hogy múlt csütörtökön nem választottak alpolgármestert, miután a város jelenlegi, szocialista polgármestere jelöltjét nem szavazta meg a többség. Csorbai Ferenc pénteken ismét nekifuthat a feladat leküzdésének, a törvénysértő állapot megszüntetésének.  

 

 

A péntekre összehívott képviselő-testületi ülés írásos előterjesztései között csütörtökön még nem volt fellelhető az alpolgármester(ek) megválasztásáról szóló dokumentum, azonban az ülés napirendi pontjai között elsőként szerepel ez a kérdés, azaz Mohács jelenlegi polgármestere minden bizonnyal ismét a képviselők elé terjeszti javaslatát.

Ez már csak azért is halaszthatatlan lenne, mert az alpolgármester megválasztásáról legkésőbb az alakuló ülés utáni első ülésen (azaz múlt csütörtökön) dönteni kellett volna, s mivel ez nem történt meg, az önkormányzat mulasztásos törvénysértést követ el.

Ennek még komoly következménye nincs, a kormányhivatal mindössze törvényességi felhívással élhet, ami a gyakorlatban egy ejnye-bejnyének felel meg, viszont a mindennapi munkára bizonyosan hatással van például az, ha nincs, aki helyettesítse a polgármestert.

Mohács szocialista polgármestere - lapunk forrásai szerint - a múlt heti testületi ülést megelőzően megállapodott az abszolút többségben lévő Fidesz-frakcióval, hogy Pávkovics Gábort jelöli alpolgármesternek.

Csorbai Ferenc az egyeztetésen jelezte azt is, hogy dr. Szigeti József személyében szeretné elérni egy külsős alpolgármestert megválasztását, azonban a nemzeti oldal képviselői erre a posztra őt alkalmatlannak tartják, így közölték, nem fogják támogatni. Ugyanakkor javaslatot tettek egy másik személyre.

Csorbai ennek dacára mégis jelölte dr. Szigeti Józsefet, akit a titkos szavazáson nem választottak meg, majd ennek ismeretében Pávkovics Gábor megválasztására már javaslatot sem tett, így róla nem is szavaztak a képviselők.

Ilyen előzmények után kerül sor pénteken az újabb testületi ülésre, amelyen Mohács jelenlegi polgármestere feltehetően egy újabb jelöltet nevez meg - kérdés, mit szól hozzá a többség. Az viszont már előre borítékolható, hogy - amennyiben ezúttal szavazhatnak róla - Pávkovics Gábor megkapja a kellő támogatottságot.

EQM