A sátorhelyi óvoda is csatlakozott az Ovi-Zsaru programhoz

2019. november 22. péntek 15:49

A sátorhelyi óvoda is csatlakozott az Ovi-Zsaru programhoz

A bűnmegelőzési főelőadó a sátorhelyi óvodában járt. 

 

A Mohácsi Rendőrkapitányság három óvodában - Bárban, Mohácson a Park Utcai Óvodában és a Brodarics Téri óvodában - van jelen az OVI-ZSARU programmal, amelyhez most egy újabb intézmény csatlakozott.

A sátorhelyi óvodában nem volt meglepő a rendőri jelenlét, hiszen az ottani ovisok körében más programokkal rendszeresen megfordul Ernsztné Csáki Melinda rendőr főhadnagy, bűnmegelőzési főelőadó.

 

Az OVI-ZSARU program első foglalkozását 2019. november 19-én tartotta a szakember. A gyerekek izgatottan várták az előadást, amely azzal kezdődött, hogy bemutatkozott Rendőr Robi, Rosszcsont Ricsi, valamint Rosszcsont Rozi kézbáb, akik a foglalkozások állandó résztvevői.

Ezt követően a rendőr feladatát beszélték át, majd szóba került az is, hogy hogyan kell viselkedni, ha idegennel találkozunk. A foglalkozás során a gyerekek eljátszottak egy találkozást egy baráttal, majd egy rokonnal, végül egy idegennel. A végén a főelőadóval átbeszélték a különbséget a találkozások között a köszönés, a viselkedés, és a mozdulatok terén is. A bűnmegelőzési szakember külön kitért arra is, hogy amennyiben a kicsik úgy érzik, hogy segítségre van szükségük, nyugodtan menjenek oda a rendőrhöz, akire mindig számíthatnak.

 

Az óvodáskorú gyermekek életkori sajátossága a játékosság és a kíváncsiság, de még nincs elég tapasztalatuk, így sokszor nem ismerik fel a veszélyt. A megelőzés hatékony formája, hogy a gyermek olyan információ birtokába jusson, amelynek alapján el tudja kerülni a veszélyhelyzetet, fel tudja azt ismerni, és reagálni tudjon rá. A program elsődleges célja a gyermekek áldozattá válásának megelőzése, biztonságérzetük erősítése, és annak elősegítése, hogy szükség esetén tudjanak és merjenek segítséget kérni a rendőrtől.

Forrás: BMRFK