Peti Kovács István kapta Baranya művészeti díját - Szekó Józsefről is megemlékeztek

2019. október 12. szombat 11:14

Peti Kovács István kapta Baranya művészeti díját - Szekó Józsefről is megemlékeztek

1694-ben adományozta I. Lipót Baranya Vármegye címerpecsétjét. 23 éve, 1996 óta - a megyei közgyűlés döntése értelmében - minden esztendőben megünneplik a megyenapot. Idén a megyeszékhelyen, a Megyeháza dísztermében ünnepelt a megye. A Kulturális, Művészeti Díjat a mohácsi Peti Kovács István tamburaművész vehette át.

 

 

Az ünnep alkalmából Madaras Zoltán értékelte munkáját és az elmúlt másfél évet.

„A mostani kormányzati kommunikáció is minket igazol abban a tekintetben, hogy foglalkozni kell a nemzetközi kapcsolatokkal, a helyi vállalkozókkal és cégekkel, ezért is volt elnökségem egyik vezérfonala a befektetés-ösztönzés és a vállalkozásfejlesztés" - erről beszélt a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének leköszönő elnöke, Madaras Zoltán a 2019-es Megyenapon.

A megyei fejlesztések kapcsán arról beszélt, hogy a 38 milliárd forint értékű fejlesztési forrást a szolgáltató megye segítségével sikerült jó helyre juttatni.

Az elnök elmondta:

 

a megye nemcsak szolgáltat, hanem felelőssége van abban is, hogy a kapcsolatait rendelkezésre bocsássa azon megyei polgárok és vállalkozások számára, akik kérik és akik a megyében szeretnének előrehaladni.

 

Az ünnepségen megemlékeztek a nemrégiben tragikus hirtelenséggel elhunyt megyei képviselőről, Mohács polgármesteréről, Szekó Józsefról. Átadták a megyei kitüntetéseket, melyet azok a személyek kapták akik munkájukkal, elhivatottságukkal, szolgálatkészségükkel, a megyei közösség építői.

 


 

A Kulturális, Művészeti Díjat a mohácsi Peti Kovács István tamburaművész kapta a tamburazene ápolásáért, hazai és nemzetközi elismertségéért, megőrzéséért végzett évtizedes tevékenysége elismeréséül.

 

M. B.