Négygyermekes mohácsi édesanya halt meg a babarci balesetben - Az angyalok vigyázzanak rá!

2019. szeptember 17. kedd 13:51

Négygyermekes mohácsi édesanya halt meg a babarci balesetben - Az angyalok vigyázzanak rá!

Lapunk értesülése szerint egy négygyermekes mohácsi édesanya veszítette életét a Babarcnál vasárnap délután történt tragikus balesetben. 

 

A rendőrség a karambolról szóló rideg közlésében a következő szerepel:

"Egy személygépkocsi közlekedett szeptember 15-én 17 óra 45 perckor az 57-es főúton Mohács irányába.

Az autó Babarc térségében az előtte haladó jármű előzésébe kezdett, azonban az forgalmi okból lassított, amelynek következtében összeütköztek.

A baleset feltehetően azért következett be, mert az előző jármű nagy sebességgel közlekedett, és a követési távolságot sem tartotta be.

Az ütközés erejétől az elől haladó autó letért az úttestről, árokba csúszott, majd egy fának ütközött.

A járműben összesen négyen utaztak, közülük hárman megsérültek, egy személy pedig a helyszínen életét vesztette."

Lapunk értesülései szerint egy négygyermekes, mohácsi édesanya volt az áldozat, aki a Mohácsi Kórházban dolgozott nővérként. 

Egyik utolsó Facebook-bejegyzésében ez olvasható: 

"Minden halandó. Az öröklét csak az anyáknak adatott meg."

Isten nyugosztalja!

M. B.