A mohácsi Duna-hídon keresztül vezet majd a Pécs és Szeged közötti gyorsforgalmú út

2019. augusztus 09. péntek 10:44

A mohácsi Duna-hídon keresztül vezet majd a Pécs és Szeged közötti gyorsforgalmú út

Elkezdték a Debrecen-Békéscsaba gyorsforgalmi út tervezését, amely része a Debrecen-Szeged-összeköttetésnek, és amely a tervezett mohácsi hídon át kapcsolódik a dunántúli M9-eshez. A vidéki Magyarországot körbeölelő, a „vidék nagykörútjaként" is emlegetett gyorsforgalmi útvonal tehermentesíti majd a meglévő, fővárosközpontú sztrádahálózatot, írta a Magyar Nemzet.

 

A napokban módosították a kivitelező tervezőiroda szerződését, amely Debrecen és Békéscsaba gyorsforgalmi úttal történő összeköttetése tanulmánytervi vizsgálatának elkészítéséről szól - derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből.

A nyertes feladata magában foglalja döntés-előkészítő tanulmány, környezetvédelmi hatásvizsgálat, tanulmányterv, költség-haszon vizsgálat, közúti biztonsági hatásvizsgálat elkészítését, valamint a környezetvédelmi engedély megszerzését. A tanulmányterv célja, hogy feltárja a hajdúsági és a békési megyeszékhely közötti gyorsforgalmi út kiépítésének lehetőségeit, változatokat dolgozzon ki ezzel kapcsolatban, határozza meg a műszaki jellemzőket és jelölje ki a részszakaszokat. A nyertes ajánlattevő az ÚT-TESZT Mérnöki és Szolgáltató Kft., a vállalkozói díj 437 millió forint.

A módosítás a vállalási határidőt érinti, ami immár 2021 júniusa.

A tervezési munka része az eredeti pályázati kiírásnak, amely tartalmazza a Békéscsaba-Szeged gyorsforgalmi út megvalósíthatósági tanulmányát is.

A két szakasz együttesen a Tiszántúl nem sugárirányú főútja, amely folytatódik a Duna-Tisza-közén és a Dunántúlon is.

Az országos rendezési tervben a szekszárdi híd felé jelölték ki a nyomvonalat, azonban időközben már megkezdődött a mohácsi Duna-híd kiviteli terveinek elkészítés. A hídon keresztül vezet majd a Szeged-Pécs gyorsforgalmi út.

 

A kormány azzal indokolta a Debrecen-Békéscsaba gyorsforgalmi út megépítésének szükségességét, hogy az - kapcsolódva a már épülő Miskolc-Kassa útvonalhoz - javítja az ország észak-déli irányú átjárhatóságát mind a személy-, mind az áruforgalomban. Mint ismert, az M30-as (Miskolc-Hidasnémeti) építése már megkezdődött, míg a Kassa felé vezető út a szlovákiai oldalon el is készült.

A Debrecen-Békéscsaba szakaszon belül a Debrecen-Berettyóújfalu M35-ös néven már megépült mintegy harminc kilométeren. Hódmezővásárhely elkerülő szakasza ugyancsak elkészült, amely az építendő Békéscsaba-Szeged szakaszt 13 kilométerrel rövidíti meg.

A Dunántúlon M9-es néven tervezik a nem sugárirányú, hanem az országhatárral párhuzamosan épülő gyorsforgalmi utat.

Az M9-esből eddig összesen csak mintegy húsz kilométeres szakasz épült meg, amely Szekszárdnál indul a 6-os főúttól, és autóútként ér át a Duna fölött - Szent László híd - az alföldi oldalon az 51-es főúthoz.

Egy másik szakasz lehet a Kaposvárt elkerülő 610-es út, ez is a majdani M9-es része. Azonban a Zalaegerszeget elkerülő, az ­M76-ost folytató rész valósulhat meg először négysávos autóútként az M9-ből. Az új szakasz az M8-asra vezeti majd a forgalmat, amely kétszer egy sávon, a településeket elkerülve éri el az osztrák határt Szentgotthárd mellett.

Eközben előkészítik az M9-es további szakaszait, legalábbis ez derült ki a közelmúltban nyilvánosságra hozott, a pénzügyi és az innovációs tárca által jegyzett versenyképességi programból, amelyben a közlekedési fejlesztések közül az M9-es autópálya megépítését emelték ki.

Az M9-es autópálya dunántúli nyomvonala, azaz a Kőszeg-Szombathely-Körmend-Zalaegerszeg-Nagykanizsa-Kaposvár-Pécs-Szekszárd útvonal a régió nagyobb városainak bekapcsolódását biztosítaná a nemzetközi gazdasági vérkeringésbe. A korábbi M9-es nyomvonalának tervei Pécset nem érintették, ugyanakkor a mintegy 150 ezer lakosú megyeszékhely bekötése az egész térség vonzerejét növelné.

Az M9-es a Budapest-központú, sugaras gyorsforgalmi úthálózat oldására építendő, gyűrű irányú úthálózati elem.

Az M8-as mellett az M9-es a gyorsforgalmi út, amely nem a fővárosból indul, hanem az országhatárral párhuzamosan, nagy félkörben karolja át az országot. A sugaras szerkezet azt eredményezi, hogy a Budapest felé vezető utakon és az M0-son manapság sok olyan jármű közlekedik, amelyeknek az úti célja fővárostól távoli város vagy körzet.

A gyűrű irányú utak jelentős időbeli és üzemanyag-megtakarítást jelentenek, miközben a főváros környékének terhelése is jóval kisebb lesz.

Képünkön: Az M6-os és az M60-as autópálya mohácsi csomópontja Babarc közelében.

 

 

EQM - Fotó: MTI/Sóki Tamás - Grafika: Dunántúli Napló