A halétkek fővárosa volt szombaton Mohács, érdeklődőkkel és illatokkal telt meg a város

2019. július 21. vasárnap 11:25

A halétkek fővárosa volt szombaton Mohács, érdeklődőkkel és illatokkal telt meg a város

Szombaton rendezte meg a Mohácsi Német Önkormányzat az III. Dunamenti Halfesztivált. A programra idén is rengeteg érdeklődő érkezett, akik késő estig megtöltötték a város utcáit. Újdonságokkal is készültek idén, ilyen volt a halpont, ahol bárki megkóstolhatta a valóban minőségi halétkeket, s az is, hogy idén a legszebben terített asztalokat is zsűrizték.

 

 

Harmadik alkalommal rendezték meg a Dunamenti Halfesztivált szombaton Mohácson, amelyen minden korábbinál többen vállalkoztak halételek elkészítésére. A főzésre nemcsak a helyiek, hanem a környékbeli településekről - például Palotabozsokról, Székelyszabarból és Dunaszekcsőről -, sőt, még messzebbről érkezők is neveztek.

Persze nemcsak a főzés, de az együtt étkezés öröme is nagy volt, az eseményen számos finomságot kóstolhattak végig az arra járók, de a legsikeresebbek most is a Duna mentén ismert módon elkészített halételek voltak.

A szervezők fő célja a Dunamenti halételek sokszínűségének bemutatása volt, a fesztivál ideje alatt pedig a nagyközönség is elkészíthette, vagy meg is vásárolhatta kedvenc halételét a kitelepülő halárusoknál.

A halfesztivált szórakoztató kulturális programok és finom borok is színesítették. A színpadon a magyarországi német nemzetiségi kultúra képviselői mellett Ausztriából érkező fellépők is megmutatkoztak. Az idei rendezvény sztárvendégei a Bon Bon zenekar, valamint a Die Mayrhofner zenekar volt, akik szintén hatalmas bulit csináltak a városban.

 

 

Este kilenc óra után a Szentháromság szobornál felépített színpadnál hirdették ki az eredményeket, amikor is  sétálóutca felől tömegesen indultak meg az emberek a finom borokat hátrahagyva, hogy meghallgassák az értékelést.

2019-ben, a III. Dunamenti Halfesztivál alkalmával négy kategóriában volt lehetőség zsűriztetni: I. mohácsi halászlé, II. Dunamenti halászlé, III. egyéb dunai halétel, s a negyedik kategória, a legszebben terített asztal, amely idén egy újdonság volt.

Illés Richárd, a Mohácsi Német Önkormányzat tagja elmondta lapunknak, hogy az eddigi rendezvények közül az idei sikerült a legjobban, rengetegen jelentkeztek a főzésekre, s az érdeklődők száma is nagyobb volt az eddigieknél.

- Idén a halpont számított újdonságnak, ami nagyon jól debütált véleményem szerint. A minőségi halétel megkóstolására volt lehetőség, a mohácsi halászlé és a harcsapörkölt kapcsán. Illetve volt még egy apró dolog, ami szintén sok látogatónak tetszett, a Millenniumi emlékműnél lévő fotósarok. Sokan fotózkodtak, hallal, bográccsal és különféle helyi jellegzetességekkel. A két fellépőnek is nagy sikere volt, s örömünkre ők is nagyon jól érezték magukat az eseményen, többen megemlítették, hogy ilyen jó vendéglátásban még nem volt részük sehol sem - mondta lapunknak Illés Richárd.

Az asztaltársaságokat illetően kimagasló volt a részvétel az első két rendezvényhez képest, míg első évben 100 asztalt foglaltak, tavaly pedig 135-öt, idén 157-re növekedett ez a szám.

 

Pauska P. - Fotó: Dittrich Éva