Járóbotos idős asszonyt rabolt ki, hat évet kapott

2019. április 05. péntek 12:21

Járóbotos idős asszonyt rabolt ki, hat évet kapott

A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék csütörtökön megtartott nyilvános ülésen a Pécsi Járásbíróság 2018. november 20-án kihirdetett elsőfokú ítéletét - mellyel a vádlottat, mint különös visszaesőt a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt 6 év fegyházra és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte - lényegében helybenhagyta. 

 

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2018. május 9-én 5 óra 25 perc körüli időben Pécsett, a Király utcában megszólította az 1942-ben született, járóbottal közlekedő sértett asszonyt. Miután a sértett nem válaszolt, a vádlott hátulról a tarkójánál meglökte, melynek következtében a sértett elveszítette az egyensúlyát és elesett.

Az esés következtében az addig a kezében tartott 3 darab szatyrot és kézitáskát elejtette, valamint a szemüvege is a földre esett. Ezt követően a vádlott - míg a sértett próbált a földről felállni - a sértett ridiküljét felkapta és azzal, valamint a benne levő értékekkel a Búza tér irányába elfutott.

A sértett ridiküljét a vádlott eltulajdonította a benne lévő személyi igazolvánnyal, lakcímet igazoló hatósági igazolvánnyal, társadalombiztosítási igazolvánnyal, adóigazolvánnyal, 2.000 forint készpénzzel, órával, zseblámpával, valamint kulcscsomójával együtt, összesen 12.100 forint értékben. A kulcscsomó elvitelével további 8.000 forint kárt okozott a sértettnek.

Az ítélet jogerős.

Forrás: Pécsi Törvényszék