Más autó rendszámával közlekedett, lekapcsolták a mohácsi zsaruk

2018. december 07. péntek 10:16

Más autó rendszámával közlekedett, lekapcsolták a mohácsi zsaruk

Pócsa belterületén igazoltatták csütörtökön a rendőrök azt a férfit, aki autójára egy másik jármű forgalmi rendszámát szerelte fel.  

 

Az ellenőrzés során a rendőrök megállapították, hogy a férfi jogosulatlanul szerelt fel cége autójára a cég tulajdonában lévő másik jármű rendszámát.

A rendőrök a férfit elfogták, majd előállították a Mohácsi Rendőrkapitányságra.

Gyanúsítotti kihallgatásán beismerte tettét, és a rendőröknek azt is elmondta, hogy azért szerelte át autójára a másik rendszámot, mert előző nap az intézkedő rendőrök egy közúti ellenőrzés során már elvették a jármű forgalmi engedélyét, valamint a rendszámokat is levették az autóról, mivel a gépkocsi korábban már kivonták a forgalomból.

Ellene egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomoz a Mohácsi Rendőrkapitányság.

Forrás: BMRFK