Szerdától ismét szabad a tánc: néptáncosok veszik birtokba Mohácsot

2023. augusztus 14. hétfő 09:10

Szerdától ismét szabad a tánc: néptáncosok veszik birtokba Mohácsot

Bizony rohan az idő: 1996-ban rendezték meg az első Mohácsi Nemzetközi Néptáncfesztivált, szerdától pedig már a huszonhatodik következik. Helyi és környékbeli együttesek mellett külföldi csoportok is bemutatják műsorukat a mohácsiaknak. Idén a programokra a Schneider iskolában, a szabadtéri színpadon és a Deák téren kerül sor.


A kezdet kezdetén azért hozták létre a fesztivált a szervezők, hogy a mohácsi együtteseknek lehetőséget teremtsenek a fellépésre, aztán az évek során olyannyira népszerűvé vált, hogy fokozatosan bővítették a programokat. Nemcsak a közönség érdeklődése töretlen, a táncosok számára is komoly rangot jelent a részvétel, így egyre nívósabb produkciókat láthatnak a mohácsiak és a máshonnan érkező vendégek.

Immár a huszonhatodik (egy sajnos a járvány miatt elmaradt) néptáncfesztiválon az együttesek a Schneider iskolában, a Kossuth Teátrum szabadtéri színpadán mutatják be műsorukat három napon át, este nyolc órától.

 

A gálára - a nagyon népszerű és látványos menettáncos felvonulás után - augusztus 19-én, a Deák téren kerül sor, ugyancsak este nyolctól.

A fesztivál nyitónapján, szerdán 50 ÉV – Generációk tánca címmel a „Mohács” Nemzetiségi Néptáncegyüttes mutatja be jubileumi műsorát.


A további részletes program: 

Csütörtök

20:00 (Kossuth Teátrum Szabadtéri Színpad - SLAMI udvar)
Zora Táncegyüttes (Mohács), „CIEŒLICA” Regionális Együttes
(Lengyelország), Sahne Izmit Néptáncegyüttes (Törökország)
Táncház a helyszínen

Péntek

(Kossuth Teátrum Szabadtéri Színpad - SLAMI udvar)
Marica Néptáncegyüttes (Szalánta), Kiskõrös Néptáncegyüttes,
Shivam Nrutya Kulturális Akadémia (India)
Táncház a helyszínen

Szombat
19:30 Néptáncosok felvonulása a Szabadság utcán (SLAMI - Deák tér útvonalon)
20:00 Gálaműsor a Deák téren

A rendezvény ingyenes!

 

Képünkön: (archív) a mohácsi Zora Néptáncegyüttes az egyik korábbi fesztiválon.

M. B.