Új buszok érkeznek a megyébe, húszat már márciusban forgalomba állítanak

2018. február 24. szombat 08:13

Új buszok érkeznek a megyébe, húszat már márciusban forgalomba állítanak

Balesetmentesen vezető buszsofőröket is kitüntettek a Dél-dunántúli Közlekedési Központ (DDKK) Zrt. Baranya megyei ünnepségén, ahol bejelentették, hogy a tervek szerint idén 52 darab, közöttük hét darab háromtengelyes autóbuszt állítanak a regionális helyközi és az országos helyközi forgalomba, melyből húsz már márciusban megérkezik.

 

Bebics János, a DDKK Zrt. vezérigazgatója köszöntőjében szólt a régió meghatározó
gazdasági társaságának tevékenységéről, kiemelve, hogy a teljes munkaidőben foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete idén eléri a 290 ezer, az autóbuszvezetőké a bruttó 320 ezer forintot.

A folyamatosan csökkenő utasszám ellenére 2017-ben Baranya, Somogy és Tolna
megyében 805 darab autóbusszal, naponta több mint 6000 járattal 56,1 millió utast
vittek az autóbuszok.

Bebics János arról is beszélt, hogy a társaság tavaly 2 darab korszerű műszaki autómentőt vásárolt.

Az idei tervekkel kapcsolatban elmondta, 52 darab, közöttük 7 darab háromtengelyes autóbuszt állítunk a regionális helyközi és az országos helyközi forgalomba, melyből 20 darab már márciusban az utasok szolgálatába áll.

A DDKK Zrt. anyagi lehetőségétől függően több autóbusz-állomás rekonstrukciója elkezdődik, a pécsi bázison egy új üzemcsarnok építésének előkészülete, s újabb műszaki autómentő beszerzése is megvalósul. 

A vezérigazgató beszédét követően kitüntetések, oklevelek átadására került sor.

A 2017. évben végzett kiemelkedő színvonalú munkája elismeréseként
vezérigazgatói kitüntetésben részesült:

Dréher Róbert energetikus, Baranya Megyei Műszaki Csoport, Kálmánné Varga
Judit, teljesítmény-elszámoló munkatárs, Baranya Megyei Forgalmi Csoport, Topp
István forgalomirányító, Pécs autóbusz-állomás.

Autóbuszvezetőként több éven/évtizeden keresztül balesetmentesen vezetett, ezért
balesetmentes közlekedésért oklevelet és emlékérmet vett át:

250.000 km:
Bazsó Róbert, Pécs Autóbusz-állomás, Dobos Róbert, Komló Autóbusz-állomás,
Erős István, Mohács Autóbusz-állomás, Gál Tibor, Siklós Autóbusz-állomás, Hajdu
Tamás Győző, Pécs Autóbusz-állomás, Jakab János, Pécs Autóbusz-állomás, Lázár
Tibor, Siklós Autóbusz-állomás, Pécsi István, Szigetvár Autóbusz-állomás, Szöllösi
Dezső, Siklós Autóbusz-állomás.

500.000 km:
Avdibasic Igor, Siklós Autóbusz-állomás, Bátor Zsolt, Pécs Autóbusz-állomás,
Csobán László, Szigetvár Autóbusz-állomás, Fajcsi János, Szigetvár Autóbusz-
állomás, Györkő Antal Zsolt, Pécs Autóbusz-állomás, Hegyi László, Pécs Autóbusz-
állomás, Jovánovics Gábor, Pécs Autóbusz-állomás, Kern János, Siklós Autóbusz-
állomás, Mecsár Lajos, Péter Pécs Autóbusz-állomás, Mosztbacher József, Mohács
Autóbusz-állomás, Ridler József, Szigetvár Autóbusz-állomás, Solymár Gábor, Pécs
Autóbusz-állomás, Soós Zoltán, Komló Autóbusz-állomás, Szécsi László István,
Pécs Autóbusz-állomás, Szőke Norbert Ferenc, Pécs Autóbusz-állomás,Tóth Csaba
Ferenc, Komló Autóbusz-állomás, Tóth Imre Ferenc, Mohács Autóbusz-állomás,
Varga Gyula, Siklós Autóbusz-állomás.

750.000 km:
Ambros Csaba, Pécs Autóbusz-állomás, Aszman János, Mohács Autóbusz-állomás,
Csizmadia Dezső, Pécs Autóbusz-állomás, Dukics Zoltán László, Siklós Autóbusz-
állomás, Gadanec Róbert, Szigetvár Autóbusz-állomás, Götcz Tamás, Komló
Autóbusz-állomás, Gruber János, Szigetvár Autóbusz-állomás, Kányási Sándor,
Pécs Autóbusz-állomás, Kellermann László, Mohács Autóbusz-állomás, Kövesdi
Sándor, Pécs Autóbusz-állomás, Mátyás Zoltán, Komló Autóbusz-állomás, Páskuly
László, Pécs Autóbusz-állomás.

A társaság jogelődjénél töltött évek alapján jubileumi oklevélben részesült

15 éves Törzsgárda elismeréseként:
Bátor Zsolt, autóbuszvezető, Czeglédi János autóbuszvezető, Czimmer József
autóbuszvezető, Fuchs Tibor autóbuszvezető, Gál Dezső mentős-kötöző tehergép-
kocsivezető, Kovács Tibor Lajos autóbuszvezető, Palósi Tamás autóbuszvezető,
Simon László autóbuszvezető, Stranczinger Miklós autóbuszvezető, Varga Gyula
autóbuszvezető, Vég Zoltán autóbuszvezető.

20 éves Törzsgárda elismeréseként:
Balla László autóbuszvezető, Balog György autóbuszvezető, Bosnyák János
vezénylő, Bucsku István autóbuszvezető, Erb József autóbuszvezető, Fésűs Ferenc
autószerelő, Gazdag Tamás autóbuszvezető, Hajdu Zoltán autóbuszvezető, Horvát
László autóbuszvezető, Horváth Csaba forgalomirányító, Ivanik Attila
autóbuszvezető, Kasza Roland autóbuszvezető, Kincsei Zsolt személyszállítás-
szervezési főmunkatárs, Kiss László József autóbuszvezető, Kohut Lajos raktáros,
Martin Zsolt autóbuszvezető, Máté Csaba autóbuszvezető, Móhr Tímea
ügyfélszolgálati vezető, Nemes Tibor autóbuszvezető, Orsós József szolgáltatás-
fejlesztési főmunkatárs, Pap Balázs autóbuszvezető, Papp Norbert autóbuszvezető,
Petrics Béla autóbuszvezető, Ribacz László karosszéria lakatos, Seszták László
autóbuszvezető, Szabó István autóbuszvezető, Szabó József autószerelő, Szabó
László autóbuszvezető, Százuj Józsefné vezetői asszisztens, Sziebert Endre
karosszéria lakatos, Vargáné Tóth Ágnes forgalomirányító, Virág Ferenc János
karosszéria lakatos, Waller Tiborné ügyfélszolgálati munkatárs, Zöld József
autóbuszvezető.

25 éves Törzsgárda elismeréseként:
Árvai Józsefné épülettakarító, Bánfainé Meng Nóra kárpitos, Bergauerné Szabó
Gyöngyi raktárvezető, Biszak Antal autóbuszvezető, Böhm Attila autóbuszvezető, Bősz Gábor autóbuszvezető, Cseh László Árpád forgalomirányító, Deák Angéla
teljesítmény elszámoló munkatárs, Dukony Gyula autóbuszvezető, Fülöp György 25
éves autóbuszvezető, Gaszt Bálint autóbuszvezető, Hamvas Ferenc
autóvillamossági szerelő, Hoffmann József elszámoltató munkatárs, Horváth
Miklós autóbuszvezető, Jakab Csaba autóbuszvezető, Jakab Csaba autóbuszvezető,
Karsai Tibor autóbuszvezető, Katreiner Tibor karosszéria lakatos, Kehl Vilmos
autóbuszvezető, Kiss Zoltán autóbuszvezető, Kohut Ferenc autóbuszvezető, Kovács
Attila futár, Kövesdi Sándor autóbuszvezető, Krammer Krisztina ügyfélszolgálati
munkatárs, Major Ottó autóbuszvezető, Möllerné Kovács Eleonóra épülettakarító,
Niedermayer Zoltán autóbuszvezető, Perlaki József autószerelő, Seres Imre
munkavédelmi vezető, Sipos János autóbuszvezető, Somogyi Kornél
személyszállítás-szervezési főmunkatárs, Szabó Mária forgalmi munkatárs, Szalinay
Lajos beszerzési munkatárs, Till József Tibor üzemanyag kútkezelő, Wunderlich
Károly autóvillamossági szerelő.

30 éves Törzsgárda elismeréseként
Gagyi Zoltán autószerelő, Jakab János üzemanyag kútkezelő, Kányási Sándor
autóbuszvezető, Kocsándi Péter forgalomirányító, Kovács Zoltán lakatos, Krasznai
Tibor autóbuszvezető, Mátyás Zoltán autóbuszvezető, Nagy Sándor karosszéria
lakatos, Orsós János autószerelő, Paska Elemér autószerelő, Prenek István
autóbuszvezető, Szabó József autóbuszvezető, Tabak József forgácsoló, Ternainé
Vicze Zita jogi munkatárs, Tóth Sándor autóbuszvezető, Váradi Sándorné
elszámoltató munkatárs.

 

Forrás: Dél-Dunántúli Közlekedési Központ