Vince-napra várják hétfőn a borbarátokat a mohácsi Szőlőhegyre, szombaton jön a bormustra

2024. január 22. hétfő 08:24

Vince-napra várják hétfőn a borbarátokat a mohácsi Szőlőhegyre, szombaton jön a bormustra

Vince napján, hétfőn újra benépesül a mohácsi Szőlőhegy: a rendezvénytéren tartott programok után a gazdák, a borbarátok bejárják a pincéket is, ahol a kóstolás mellett azt figyelik, az időjárási regula alapján milyen termés várható, s persze reménykednek a gazdag szüretben.

 

A hétfői ünnepség a szőlőhegyi kápolnában negyed tizenkettőkor misével kezdődik.

A szőlőt és a Vince-vesszőt fél egykor szentelik meg, az ünnepi köszöntő utána szabad pincejárással folytatódik a nap.

Ugyancsak Vince napjához kötődően szombaton délután hat órakor tartják Mohácson az immáron XV. Vince-napi Bormustrát. A  hagyományos szemlére a tavaly termett borok „hivatalosak", közülük is persze azok, amelyeket megméretnek a gazdák. 

Idén a mustrán a 2023 évi új borok vehetnek részt, továbbá külön kategóriában indulnak a kistermelők és a borászati üzemmel rendelkezők-
 

A boraikat benevezett termelők kóstolópoharat  kapnak, amivel az eredményhirdetésen megízlelhetik társaik borait.

Addig a zsűri - soraiban neves mohácsi, pécsi és térségi borászokkal - is teszi majd a dolgát, vakteszttel állítva fel a sorrendet.

A Busóudvarban tartandó eredményhirdetésre természetesen nemcsak a nevezőket, hanem a borbarátokat is várják. A közönség 2500 forint ellenében vásárolhat kóstolópoharat, vagyis bárki személyes ellenőrizheti a tavaly termett borok minőségét.

 

 

A hispániai vértanú, Szent Vince napjához egyébként számos, a mai napig élő szokás, időjárási regula tartozik, amelyek nemcsak nálunk, hanem egy sor nyugat-európai országban is ismertek.

A hagyomány szerint ezen a napon, ha az eresz megcsordul, sok bor lesz, ha reggel a kocsi jégen jár, de délután már verebek fürödnek a kocsinyomban, szintén sok bor lesz. Biztos, ami biztos alapon a hiedelem szerint akkor is megtelik ősszel a pince, ha csöpög a Vince, csakúgy, ha fényes, vagyis ha netán fagyna - ez utóbbira van most a legnagyobb esély.

Mohácson szintén évszázados hagyomány a Vince-nap megtartása: ahogy régen, ma is megvendégelik egymást a gazdák a Szőlőhegyen, s a betoppanó látogatókat sem utasítják el. Ugyancsak városunkban is él a szokás, hogy az ezen a napon vágott szőlővesszőt vízbe állítják, s a fakadó rügyek alapján következtetnek a termésre.

János napi szentelt borral vagy vízkereszt napján szentelt vízzel a szőlő széleit, négy sarkát öntözték meg eleink. Ahogy egykoron, ma is dívik, hogy hurkát és disznósajtot akasztanak a szőlőkaróra, hogy hatalmas fürtökben teremjen majd a szőlő.

S végül persze az az egyöntetű vélekedés is tartja magát, hogy Vince napján nagyon-nagyon sok bort kell elfogyasztani ahhoz, hogy újra megtelhessenek az ürülő hordók. Ha az időjárást nem is, ezt nyilván kívánalmaikhoz tudják igazítani a borbarátok, vagyis ezen aligha múlhat a bőséges termés.

Képünk illusztráció.

M. B. - Fotó: pixabay