Ötödével csökkent az afrikai elefántpopuláció

2016. szeptember 26. hétfő 15:27

Ötödével csökkent az afrikai elefántpopuláció

A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vasárnap közzétett jelentése szerint az afrikai elefántpopuláció 2006 és 2015 között húsz százalékkal zsugorodott.

A svájci központú szervezet a globális vadkereskedelemmel foglalkozó ENSZ-konferencián nyújtotta be jelentését, a gyűlés az elefántcsont-kereskedelemmel is foglalkozik.

"Ezek az újabb adatok is igazolják, hogy az érintett kormányoknak meg kell tenniük a szükséges lépéseket a válság megoldására" - jelentette ki az amerikai Vadvédelmi Társaság (WCS) nemzetközi politikáját irányító Susan Lieberman.

Az IUCN a becsült adatok és vadszámlálások alapján közölte, hogy a vizsgált afrikai térségben jelenleg 415 ezer elefánt él, miközben 2006-ban számuk még 500 ezer volt.

Afrikának ugyanakkor vannak olyan térségei, ahol a rendszeres felméréseket nem lehet elvégezni, ezért például Dél-Szudánban, Libériában és a Közép-afrikai Köztársaság szavannás régiójában nehéz megmondani, mi a helyzet az elefántpopulációval.

A IUCN jelentése figyelmeztetett rá, hogy egyes országokban megdöbbentően csökkent az elefántok egyedszáma: Tanzániában, ahol jelentős a szafariturizmus, 60 százalékkal.

A szervezet az okokat vizsgálva kiemelte, hogy az utóbbi évtizedben az ázsiai országokból, különösen Kínából hatalmas az igény az elefántcsontra. Az orvvadászat akkora méreteket kezd ölteni, mint az 1970-es, 80-as években.

Namíbiában, Dél-Afrikában és Zimbabwéban viszont a jelentés szerint stabil vagy kissé nő az elefántpopuláció és Botswanában is tapasztalható ez a pozitív tendencia.

Namíbia és Zimbabwe közben szeptember közepén azzal a kérelemmel fordult az ENSZ-hez, hogy árukészleteik kiürítésére engedélyezzék nekik az elefántcsont-kereskedelmet, amelyre a veszélyeztetett fajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó Washingtoni Egyezmény (CITES) szerint globális tilalom vonatkozik.

Kenya és néhány más afrikai ország azonban attól tartva, hogy ez csak tovább szítja majd a keresletet, ellenezte a tilalom felfüggesztését.

Képünk illusztráció. 

MTI - Fotó: MTI/Balázs Attila