Megszakadt egy nagy sorozat, kikaptak női kéziseink Szombathelyen

2017. március 25. szombat 20:48

Megszakadt egy nagy sorozat, kikaptak női kéziseink Szombathelyen

Ötgólos vereséget szenvedett a Szombathelyi KKA otthonában az MTE szombaton este a női kézilabda NB I/B-ben. Ez volt tavasszal az első vereségük a lányoknak.  

Mindenki tudta, hogy nem könnyű kis kirándulás vár a mohácsiakra szombaton, amikor is a dobogó második fokán álló szombathelyiek otthonába látogattak. A hazaiak kimondott célja az élvonalba jutás, így számukra csakis a győzelem volt előzetesen is elfogadható, amivel versenyben maradnak a bajnoki címért.

Sajnos így is történt - pedig az elején még úgy tűnt, alakulhatott volna másképpen is.

A hatórás buszozás dacára meglepően frissen kezdtek lányaink, már 3-0-ra is vezettek. Minden jól alakult továbbra is az első félidő első feléig, ám akkor Hahner Dórának egy szerencsétlen mozdulat után kifordult a bokája, le is kellett cserélni.

Innentől más lett a játék képe, utolértek bennünket, 9-9 után pedig már vezettek is.

Aztán ez így maradt a második harminc percben is, nálunk nem sikerültek a változtatások, bár a csereként behozott Megyes kapus nagyon jól védett. A vége aztán már sima lett, öt góllal nyertek a hazaiak.

Ennek ellenére ebben a meccsben akár több is lehetett volna, ha értékesítjük a helyzeteinket és talán ha a hazai pálya sem lejt ennyire (a játékvezetők sokszor nem a javunkra tévedtek), jóval szorosabb is lehetett volna.

Ezzel megszakadt az MTE tavaszi győzelmi sorozata, azonban jövő héten máris itt a Kozármisleny elleni hazai rangadó, amin máris lehet - sőt, kötelező is - javítani.

Szombathelyi KKA - Mohácsi TE: 20-15 (11-9)

MTE: Kiss - Bozsovics 2, Zsolt 2, Székely 2 (2), Kaló 2, Farkas 2, Hahner 2; Cs: MEGYES (k), Balogh, Schmidt, Erdélyi 3.

M. B.