Kozármisleny - Mohács derbivel kezdődik a női kézilabda NB I/B őszi szezonja

2017. július 15. szombat 07:48

Kozármisleny - Mohács derbivel kezdődik a női kézilabda NB I/B őszi szezonja

Három új játékossal kezdik meg a felkészülést a jövő héten az MTE női kézisei az őszi szezonra. A bajnokság azonnal „a" derbivel indul, az első játéknapon Kozármislenybe utaznak a mohácsiak. 

Bár a felkészülés még nem kezdődött el, a napokban közzétette a Magyar Kézilabda Szövetség a 2017-18-as szezon besorolását és menetrendjét. A pontos időpontok még egyeztetés alatt vannak, de annyi biztos, hogy a Mohácsi TE csapata a nyugati csoportban küzd majd hétről hétre. Az első fordulóban ráadásul igazi megyei rangadó következik, szeptember második hétvégéjén a Kozármisleny otthonában lépnek pályára a mohácsi lányok.

A szezonban kilométerekben sem lesz hiány, hiszen két győri és két szombathelyi túra is vár a Mohácsra, és ott van még az első osztályból kiesett Mosonmagyaróvár, a feljutó Pilisvörösvár és a bennmaradó Marcali, ezek a városok sem a szomszédban vannak.

Az már most látszik, hogy ez a bajnokság sokkal erősebb lesz, mint a tavalyi, minden héten száz százalék kell majd a pontszerzéshez.

A csapat tagjai ezekben a napokban még az egyéni edzésprogramok alapján készülnek, de hamarosan, július 24-én megkezdődik a közös munka.

A kerethez három új játékos csatlakozik. Grünfelder-Tóth Alexandra az Eger gárdájából érkezik, az irányító-átlövő tagja volt a 2010-ben bajnoki címet szerzett NB II-es csapatnak. Szintén az MTE-t erősíti majd a jobbszélső Udvardi Laura Dunaújvárosból és a beálló Ladics Vivien a Ferencvárosból, míg az egyesülettől egyedül a kapus Megyes Ildikó távozott.


Képünkön: 2016 őszén óriási küzdelemben az MTE egygólos győzelmet aratott Kozármislenyben.

Erdélyi Bianka