Kajak-kenu Eb: öt arany és egy bronz a szombati magyar mérleg

2017. július 15. szombat 13:05

Kajak-kenu Eb: öt arany és egy bronz a szombati magyar mérleg

A magyar egységek nagyszerű teljesítményt nyújtva öt arany- és egy bronzérmet gyűjtöttek szombaton, a plovdivi kajak-kenu Európa-bajnokság első döntős napján, amelynek délelőttjén hét 1000 méteres és három 500 méteres finálét rendeztek. 

 

A magyarok közül elsőként a kajakos Bodonyi Dóra szállt vízre a kissé borult, ellenszeles időben, s ő máris megörvendeztette a maroknyi magyar szurkolósereget. A 23 éves szolnoki versenyző féltávnál még második volt az orosz Vera Szobjetova mögött, de 600 méternél már az élre állt, s bár lengyel és brit riválisa vele tartott, a hajrában még tudott egyet indítani, s ennek köszönhetően több mint egy hajóhossz előnnyel, elsőként ért a célba.

A második fináléban, C-1-ben reálisan nem lehettek dobogós reményeik a magyaroknak, ugyanis Vasbányai Henrik betegen versenyez az Eb-n, néhány napja gyomorrontást kapott, s nincs százszázalékos állapotban. A várakozás be is igazolódott, a 26 éves magyar a mezőnyben lapátolt, s miközben az élen ádáz csatát vívott egymással a címvédő, világ- és olimpiai bajnok német Sebastian Brendel és a cseh Martin Fuksa, Vasbányai az ötödik helyen ért be. Érmet ugyan ezzel nem szerzett, de kiharcolta a vb-szétlövés lehetőségét, Hüttner Csaba szövetségi kapitány ugyanis kikötötte, hogy csak akkor csaphat össze Kiss Tamással a világbajnoki indulás jogáért, ha Plovdivban az első hat között zár. A kenu egyesek 1000 méteres küzdelmét végül a nagyszerű hajrát produkáló Brendel nyerte.

A férfi kajakosok hasonló távján a fiatal Kopasz Bálint ugyanúgy harmadik lett, mint tavaly Moszkvában. A 20 esztendős algyői versenyző - aki májusban, Szegeden megnyerte a világkupát - jól tartotta a lépést a két nagyágyúval, a címvédő portugál Fernando Pimentával és a világbajnok dán Rene Poulsennel, de győzelmi esélyei nem voltak. A harmadik helyet ugyanakkor remekül tartotta, így végül ismét felállhatott a dobogóra.

Női K-2 1000 méteren az utolsó pillanatban változás történt, Bodonyi helyett ugyanis Hagymási Réka került Farkasdi Ramóna elé a hajóba, de a módosítás nem zavarta meg a magyarokat. Ugyan sokáig fej fej mellett haladtak a lengyelekkel, de féltáv után elléptek, s előnyüket folyamatosan növelve magabiztosan nyerték meg az öt egységet számláló döntőt.

Az ezres finálék után három 500-as éremcsata következett, s ezek közül az első - egy újabb női kajakos szám - ismét magyar sikert hozott. A Lucz Dóra, Medveczky Erika, Takács Tamara, Vad Ninetta alkotta egység már 250 méternél is az élen haladt, s bár az ukránok és a lengyelek követték, a finisre is maradt még erő, ezzel Magyarország csapata megvédte címét ebben a számban (tavaly a később olimpiai bajnok egység nyert).

Női kenu kettes 500 méteren az idén két világkupát is megnyerő Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső duó favoritként szállt vízre, és érvényesítette is a papírformát. A győriek kettőse gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott, ezzel a tavalyi harmadik hely után ezúttal a dobogó tetejére állhatott.

Arról, hogy mindhárom szombati fél kilométeres döntő magyar aranyat hozzon, a Nádas Bence, Tótka Sándor, Molnár Péter és Mozgi Milán alkotta férfi kajaknégyes gondoskodott, amely megvédte a címét - tavaly, Moszkvában Mozgi helyén még Somorácz Tamás ült. A magyar egység erőtől duzzadva lapátolt a győzelem felé, s megérdemelten kaparintotta meg ismét az aranyat.

Ezer méteren a Korisánszky Dávid, Mike Róbert kenus és a Hufnágel Tibor, Ilyés Róbert kajakos duó éppen csak leszorult a dobogóról, egyformán negyedik lett, a Vasbányai, Varga Dávid, Sarudi Pál, Fekete Ádám kenu négyes pedig a hatodik helyen ért célba a nyolc hajót számláló döntőben.

A többi finálét vasárnap rendezik, a bulgáriai Eb-n 36 ország kajakosai és kenusai versenyeznek.

Képünkön: Lucz Dóra, Medveczky Erika, Takács Tamara, Vad Ninetta (j-b) örül az aranyéremnek a női kajak négyesek 500 méteres döntőjének eredményhirdetésén a plovdivi kajak-kenu Európa-bajnokságon 2017. július 15-én.

 

MTI - Fotó: MTI/Kovács Tamás