Itthon maradt a trófea: mohácsi éremeső és címvédés az 52. Nemzetközi Duna Kupán
2015. augusztus 16. vasárnap 19:52

A tavalyi versennyel ellentétben idén jóval kevesebb, csupán öt egyesület versenyzői neveztek a kétnapos rendezvényre. A százharminc evezős közül ezúttal is a Mohácsi TE 1888 csapata volt a legeredményesebb.
A szombati első napon remekül kezdtek a hazai versenyzők, hiszen a rendkívüli hőségben hét mohácsi elsőségnek tapsolhatott a szépszámú közönség.
Vasárnap már elviselhetőbb hőmérsékleti viszonyok közepette álltak rajhoz a versenyzők. Az MTE csapata megismételte előző napi teljesítményét, és újabb hét aranyéremmel gazdagodtak az egyesület tehetségei.
Schiszler Krisztián, az MTE ügyvezető elnöke elmondta, összességében sikeresnek mondható a rendezvény, amely remek hangulatban és barátságban telt, ugyanakkor a jövőben mindenképp nagyobb figyelmet fordítanak majd az időpont kiválasztására, hogy jövőre, az ötvenharmadik Nemzetközi Duna Kupán még több egyesület képviselje magát.
Külön öröm, hogy az összesített pontversenyben idén is a Mohácsi TE 1888 csapata végzett az élen.
52. Nemzetközi Duna Kupa összesített pontverseny győztese a Mohácsi TE 1888 csapata
Képünkön: a győztes felnőtt kormányos négypárevezős csapat
Erdélyi Bianka
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Karambol miatt félpályán halad a...
- 11 milliárd forintnyi...
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Több mint 80 ezren vizsgáznak magyar...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- A Széchenyi tér átépítése után is...
- Huszonhat határsértőt tartóztattak...