Floorball Magyar Kupa: a jéghoki szelidebb változata, mint új sportág térhódítása Mohácson
2015. június 09. kedd 07:15

A mohácsiak számára új sportágat jelentett 2012-ben a floorball, amikor Kalász Miklós, a Mohácsi Katolikus Nevelési Központ főigazgatója az első lelkes játékosokat verbuválta és nekilátott az eszközök beszerzéséhez. A hétvégén pedig már a Floorball Magyar Kupa döntőjének házigazdája volt Mohács.
A város alpolgármesterének, Cserdi Áronnak a szavait idézve „Kalász Miklós meghonosította, sőt, megkedveltette ezt a sportágat a helyi tanulóifjúsággal és a felnőttekkel". Erről tanúskodtak június 6-án az I. Csele Kupáért egymással küzdő amatőr, nemre és életkorra vegyes csoportok, s még inkább az a jelentős esemény, hogy a felnőtt Floorball Magyar Kupa döntőt ugyanezen a napon, Mohács Sportcsarnokában rendezték a Katolikus Nevelési Központ és a város önkormányzata szervezésében.
- Tizenhat amatőr társaság nevezett a Csele Kupára, köztük több mohácsi oktatási intézmény csapata, de érkeztek Dombóvárról, Pécsről, Bajáról is csapatok. A női és férfi Magyar Kupa döntőn résztvevő komáromiakat, egrieket és budapestieket népes szurkolótábor kísérte, de említésre méltó a hangosan buzdító diáksereg a helyi iskolákból is - jegyezte meg Kalász Miklós.
Mint elmondta, a női döntőn nagy küzdelemben a Komáromból érkezett „Szőnyi Palánk Döngetők Körének" csapata szerezte meg az első helyet a MEISE Eger előtt. A férfiaknál a budapesti „Dunai Krokodilokkal" vívott küzdelemben szintén a Komárom jeleskedett, így a második kupát is ők vihették haza.
A kitalálók magyar részese
Dr. Udvardy György megyés püspök, a díjak átadásakor méltatta a sportolók teljesítményét és örömét fejezte ki, hogy a Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő Mohácsi Katolikus Nevelési Központ ilyen jelentős esemény nívós megszervezésére vállalkozott. Őt idézve: „Minden résztvevő, legyen az kupagyőztes vagy ezüstérmes, emberileg, sportolóként többé vált a küzdelemben, hiszen tanulni lehet a sikerből és nemes küzdelemben a dobogó második fokára állva is."
A nagyközönség számára még kevésbé ismert sporttal kapcsolatban annyit lehet tudni, hogy a floorball a jégkoronghoz hasonló labdajáték. Két csapat játssza, a csapatot öt mezőnyjátékos és egy kapus alkotja. A mezőnyjátékosok a hokiütőhöz hasonló, könnyű, karbonszálas ütőkkel terelgetik a labdát. A kapusnak nincs ütője, sisakot, mell-, térd- illetve lábszárvédőket visel. A mérkőzést egy műanyagból készült, kemény, lyukacsos labdával játsszák. A pályákat általában kézilabda pályán állítják föl, aminek az alapvonalán végig fél méter magas palánk áll.
Magyarországon a játékot 1989-ben mutatták be palánklabda néven. Még ebben az évben megalakult a Magyar Palánklabda Szövetség, melynek jogutódja a Magyar Floorball Szövetség lett 1997-ben. 1998-tól diákolimpiai sportág is.
Képünkön: a Floorball Magyar Kupa döntője a Mohácsi Sportcsarnokban.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- 11 milliárd forintnyi...
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Több mint 80 ezren vizsgáznak magyar...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Huszonhat határsértőt tartóztattak...
- A Széchenyi tér átépítése után is...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Orbán Viktor: Magyarország nélkül...