Félrekezelték, de sérüléséből felépülve már az olimpia a célja Kürthy Lajosnak
2015. május 28. csütörtök 06:41

A Mohácsi TE 1888 súlylökője, Kürthy Lajos majdnem teljesen felépült két éve szenvedett súlyos sérüléséből, és már a 2016-os nyári olimpiára készül.
- Edzésen, súlyemelés közben szakadt el a mellizmom és a bicepszem, de a nagyobb gond az volt, hogy hónapokig félrekezeltek - idézte fel megpróbáltatásait Kürthy Lajos. - Hiába jártam gyógytornára, hét hónap után az orvosok belátták, hogy azonnal műteni kellett volna a sérült izmokat. Ennek köszönhetően másfél év teljesen kimaradt az aktív sportolói pályafutásomból - tette hozzá.
A mohácsi atléta jelenleg nyolcvan-kilencven százalékos állapotban van, legfőbb célja, hogy visszanyerje régi erejét és versenyrutinját. Idén kisebb hazai versenyek mellett két komolyabb megmérettetés is vár rá.
- Az augusztus elején esedékes Magyar Bajnokságot szeretném megnyerni, illetve a szeptemberi Szuper Liga döntőben az idei egyéni csúcsomat is megdobnám. 2015-ben ez a két nagyobb verseny, ami be van tervezve, jövőre pedig száz százalékosan az olimpiai kvalifikációra koncentrálok. Nagyon remélem, hogy a körülmények is adottak lesznek és sikerül a kijutás - vázolta az atléta rövid és hosszabba távú terveit.
Kürthy Lajosnak 2016. júliusáig lesz lehetősége elérni a 20.50 méteres olimpiai kvalifikációs szintet.
Erdélyi Bianka
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már csak egy hét, s indul a télűzés:...
- A Szentírás áll az egyházmegyei...
- Drogot árultatott egy nő a nyolcéves...
- A szívelégtelenségben szenvedő...
- Eltűnt egy 14 éves mohácsi lány, egy...
- Élettanilag igen hasznos a kicsiknek...
- Megmenekül a Belvárosi templom,...
- Sebesvonatok járnak Pécs és Mohács...
- Tour de Hongrie: a királyetap...
- A baranyai Varga Olivér ülte meg...

