Egy csapat, két megye, két bajnokság, két érem: ez tényleg nem semmi

2017. június 22. csütörtök 13:43

Egy csapat, két megye, két bajnokság, két érem: ez tényleg nem semmi

A Mohácsi Torna Egylet 1888 labdarúgó-szakosztályának vezetése tavaly nyáron gondolt egyet, és az U14-es csapatot két bajnokságba, a Baranya megyei U15, vagyis egy évvel idősebbek közé, és a Tolna megyei U14-es bajnokságba is benevezte, vállalva az átlagosnál jóval több mérkőzéssel járó terhelést. Utólag nyugodtan kijelenthetjük: ez a húzás bejött.  

 

A fiúk az elmúlt évben összesen 54 bajnoki mérkőzést játszottak, ebből 33-szor győztesen hagyták el a pályát, s nyolc döntetlen mellett, mindössze tizenhárom vereséget szenvedtek. Az U15-ös Baranya megyei bajnokságban végül második helyen zártak a srácok.

Az U14-es Tolna megyei bajnokságban tavasszal szárnyalt a csapat, csupán egyetlen vereséget szenvedtek a fiúk, azt is az NB I-es Paks utánpótlás csapatától. A többi mérkőzésen mindössze egyetlen gólt kaptak a mohácsiak. Az őszi félévet is beleszámítva végül bronzérmet szereztek Zsolt László tanítványai.

A baranyai bajnokságban Bódis Péter és Szabó Bence 9-9 góllal, míg a tolnaiban Szabó Bence 18 góllal volt a legeredményesebb. A csapat a sikeres év után jövőre sem adná alább, ugyanis a kötelező megyei versengés mellett a II. osztályú bajnokság is komoly megfontolásra ad okot a vezetők körében.

 

A csapat tagjai: Bódis Péter, Daradics Balázs, Stang Ádám, Szabó Bence, Schütz Ádám, Széth Patrik, Varga Péter, Magyar Levente (csapatkapitány), Kovács Olivér, Sztojka Péter, Verbulecz Botond, Berkovics Bálint, Tompász Boldizsár, Bosnjak Martin, Várhalmi Marcell, Pávkovics Kornél, Gajdos András, Tóth Mirkó, Kiss Benedek. Edző: Zsolt László.

 

Erdélyi Bianka