A hónap közepén árulja el Gyárfás, miért mondott le

2016. december 03. szombat 08:49

A hónap közepén árulja el Gyárfás, miért mondott le

December 14-én, a jövő heti, kanadai rövidpályás világbajnokság után tarthatja meg a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) azt az elnökségi ülést, amelyen Gyárfás Tamás elnök a lemondásának döntési hátteréről személyesen kívánja tájékoztatni az elnökségi valamennyi tagját.

A MÚSZ szombati közleményében jelezte: ezt követően kerülhet sor a jelölő bizottság tagjainak felkérésére, valamint a rendkívüli tisztújító közgyűlés összehívására.

Gyárfás Tamás (képünkön) szerdán az MTI-n keresztül tette közzé szándékát, hogy 23 év után lemond a MÚSZ elnöki tisztségéről. A magyar válogatott ugyanezen a napon utazott Windsorba, a rövidpályás vb-re. Természetesen a csapattal tartott - több edzőtársával, köztük elnökségi tagokkal egyetemben - Hargitay András szövetségi kapitány is, aki úgyszintén tagja a MÚSZ vezető testületének.

Ezért a szövetség elnökségi ülésére csak a válogatott hazaérkezését követően, december 14-én kerülhet sor, ahol Gyárfás Tamás személyesen kívánja tájékoztatni az elnökség valamennyi tagját döntése hátteréről.

Gyárfás jelenleg a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) alelnökeként tartózkodik Windsorban, ahol többek között a FINA Executive, majd a FINA Bureau ülésén vesz részt.

Gyárfás Tamás távozásának előzménye, hogy Hosszú Katinka november 15-én több dolgot is kifogásolt és számon kért a szövetségen, egyúttal lemondásra szólította fel az elnököt. Másnap Gyárfás sajtótájékoztatón jelezte, nem kíván lemondani, ugyanakkor mindent megtesz majd, hogy a problémákat megoldják. Még aznap előbb Gyurta Dániel, azután Kapás Boglárka szólalt meg az ügyben, jelezve, hogy szerintük is vannak gondok, "nincs rend" a magyar úszásban. Aznap még csatlakozott hozzájuk a többek között Bernek Pétert képviselő cég, majd a Verrasztó testvérek, Dávid és Evelyn, valamint Kozma Dominik jelezték, egyetértenek abban, hogy vannak gondok a sportágban, és a magyar úszósport jövőjét érintő reformokat szorgalmaztak.



November 21-én Hosszú Katinka, Gyurta Dániel, Kapás Boglárka, Bernek Péter, Kozma Dominik, Verrasztó Dávid, Verrasztó Evelyn, Financsek Gábor úszók, valamint Czakó Csaba és Shane Tusup edzők közös nyilatkozatban szólították fel Gyárfás Tamás elnököt és szövetség teljes vezetőségét a távozásra. Hosszúék hét pontba foglalták kéréseiket, amelyek között az első egy olyan új vezetőség felállításának igénye, amely "hajlandó a szervezet teljes körű felülvizsgálatára, megújítására".

MTI