Új szárnnyal bővítik Mohács ikonikus épületét, a Szent János Hotelt - Beépítik a révlejárót

2023. december 29. péntek 11:43

Új szárnnyal bővítik Mohács ikonikus épületét, a Szent János Hotelt - Beépítik a révlejárót

Megjelent a Közbeszerzési Értesítőben az ajánlattételi felhívás a Szent János Hotel bővítését, környezetének rendezését célzó beruházás tervezésére. Ebből kiderül, hogy a szállodát a tervek szerint egy új szárnnyal, welness-részleggel bővítik, a tervezési terület pedig magában foglalja a kompkitötőt, valamint a Révkapu panziónak helyet adó telket is. Az elképzelés szerint az átalakítások részeként visszabontják a dunai kilátást akadályozó kőfalat is, amit szükség esetén mobilgát pótol majd.

 

 

Mohács önkormányzata már korábban megállapodást kötött a Maurus Idegenforgalmi Szolgáltató Kft. egyszemélyes tulajdonosával, a Pécsi Egyházmegyével a Szent János Hotel szállodaként történő üzemeltetésére. A dokumentum értelmében bérleti díj ellenében 2026-ig hasznosítja a város az ingatlant, majd meg is vásárolja a Mohács500 emlékévre érkező kormányzati forrásokból.

Leomlanak a kőfalak

Több, mint másfél kilométer hosszúságban takarja el az akadálytalan kilátást a Dunára a Mohácsot védelmező árvízvédelmi partfal. Persze, nem ok nélkül húzták fel az építményt az 1965-ben pusztító nagy árvíz után: az 1973-ban befejeződött építkezés után a fal még a legnagyobb víznek is sikeresen állt ellen.
A partfal teljes felújítására 1989-1992 között került sor, ennek köszönhetően a korábbiaknál esztétikusabb látványt nyújt ugyan, azonban értelemszerűen az akadálytalan kilátást a folyóra továbbra is korlátozza, lényegében elszigeteli a partot a város többi részétől.

Utóbbi kapcsán lehetőség nyílik a Dunáról nézve Mohács látképét meghatározó szálloda bővítésére és átépítésére is.

Ennek a folyamatnak a részeként már meg is jelent a Közbeszerzési Értesítőben a tervezésre vonatkozó ajánlattételi felhívás.

A dokumentumból kiderül többek között, hogy a tervezési terület magában foglalja a hotelt, a mellette lévő jelenlegi kompkikötőt (amelyre a híd megépítését követően már nem lesz szükség) a révhez tartozó partszakaszt és a kompfelhajtó túloldalán lévő Révkapu Panzió épületét és annak telkét.

Az építtető célja a hotel szobaszámainak és kiegészítő funkcióinak bővítése, amely így képes lesz kiszolgálni a városba érkező üzleti (konferencia) és pihenni vágyó turisták igényeit és kikapcsolódási lehetőséget biztosít a város lakói számára is.

A szálloda hasznos alapterülete csaknem háromezer négyzetméter, ezt a duplájára emelik. A meglévő és újonnan kialakítandó szobák száma összesen 65 lesz.

Kialakítandó további 10 lakosztály, száz fő befogadására alkalmas konferenciaterem.

A tervek részét képezi egy wellness-részleg is, minimum 60 négyzetméter vízfelületű, feszített víztükrű medencével, pezsgőfürdővel. Elvárt cél, hogy az új szárny az utcaszinten összeköttetést biztosítson a Szent Mihály tér és a Duna part között.

A korábbi kompfelhajtó területén biztosítani kell a tervezett épület védelmére az árvízvédelmi védmű folytonosságát a meglévőhöz csatlakozva úgy, hogy a jelenlegi vasbeton falat utcaszintig visszabontják és mobilgátat alakítanak ki a helyettesítésére.

Cél továbbá a Szent Mihály Tér kapcsolódó területének rendezése és a Duna-parti sétányhoz kapcsolódó lépcső és közösségi tér kialakítása.

Utóbbi alkalmas kell, hogy legyen a Dunával történő közvetlen kapcsolat kialakítására, akár későbbi vízi attrakciók (például vízi színpad) fogadására.

A megnövelt szobaszám miatt új parkolók kialakítására is szükség van, ezt a feladatot mélygarázs látja majd el az elképzelések szerint.

 

M. B. - Fotó: Dittrich Éva (archív)