Ugyan már háromszor leállt a szíve, mégis tovább harcol a mohácsi edző bá', Sztárcsevics János

2016. február 19. péntek 11:16

Ugyan már háromszor leállt a szíve, mégis tovább harcol a mohácsi edző bá', Sztárcsevics János

Izgalmas, fordulatokkal teli életet élt eddig is Sztárcsevics János - s hol van még a vége? Már háromszor indult újra a szíve, ma mégis a legnagyobb Tae Bo-s Mohácson. Sportolói pályafutása alatt evezősként a legjobbak közé tartozott. A magyar válogatottal itthon szinte mindent megnyert, külföldön rendre a dobogón végzett. 

1956-ban, Mohácson született Sztárcsevics János, aki emlékei szerint kisgyermekként csak a csínytevéseknek élt - ahol megfordult, mindig történt valami. Aztán 12 éves volt, amikor először ment le evezni, ami a fordulópontot jelentette, mivel azonnal beleszeretett a sportágba, és az evezés töltötte ki az idejét.

Huszonkét évesen Győrbe igazolt, majd a Csepelnél folytatta a felkészülést a válogatottal. 1984-ben aztán Nyugat-Németországba költözött és Essenben már a német válogatott tagjaként mindennap keményen készült a szöuli olimpiára. Azonban hiába nyert meg mindent és lett német bajnok, a szövetségi kapitány sohasem fogadta el, hogy magyar állampolgár, így az utolsó pillanatban lemaradt az olimpiáról, és ez annyira megviselte, hogy abbahagyta az evezést.

Sztárcsevics János ezután Reutlingenbe költözött, ahol a 90-es évek elején kóstolt bele először a fitnesz világába.

- Akkor jött be a Tae Bo Európába és onnantól kezdve ez lett a műfajom, rettentően megszerettem. Egy fitnesz stúdióban dolgoztam, kipróbáltam több mindent, spinninget, aerobikot, de a Tae Bo maradt a mindenem. Ez egy alakformáló edzés, ami borzasztó zsírégető, tetőtől talpig mindent megmozgat. Nagyon érdekelte az embereket, szívdöglesztő órákat tartottam, mindig tele volt a terem, a németeket ugyanis nagyon könnyű motiválni, ha az embert megszeretik. Fellépésekre is jártunk, a legnagyobb szó az volt, amikor Mungo Jerry koncert előtt, 5000 embernek tartottunk bemutatót.

Aztán 22 év után, 2006-ban végleg hazaköltözött Mohácsra, ahol folytatta a Németországban elkezdett munkáját.

- A városban Jakab Hajni már csinált aerobikos, boxos órákat, de a tiszta Tae Bo-t én kezdtem el először Mohácson. Kezdetben nagyon nagy sikere volt, az első bemutató edzéseken 40-50 ember vett részt, de amikor már élesben mentek az edzések, egyre kevesebben jártak, olyannyira, hogy már csak hárman, négyen ugrabugráltunk az IC-ben. Nem adtam fel, megmakacsoltam magam, nem akartam beletörődni, hogy ennyi beteg ember járkál az utcán lehajtott fejjel.

Megjárta a hadak útját

2000 januárjában agyhártyagyulladással került kórházba, ahol óriási szerencsével az orvosoknak még időben sikerült újraéleszteniük. Tizenkettő és fél évvel később a szívével lett rosszul, azonnal Pécsre szállították, 28-30-as pulzussal feküdt a kórházban, ahol azzal tartották ébren, ha elalszik nem ébred fel többet. Egyetlen esélye maradt, így másnap már a pacemaker-beültetés várt rá. A műtét során sem ment minden rendben, hiszen a szerkezetet az izomszövet és a zsírpárna alá szokás tenni, ám Jánoson egy deka zsír sem volt. Végül másfél órás műtét után, immár hatvanötös alappulzussal zárult a beavatkozás. Másnap, a Fitness Day napján János szíve még mindig nem volt az igazi, ezért elektromos kiütéssel próbálták helyrehozni, kétszer is leállították, majd újraindították, mégsem javult a helyzet. Két hét után hazaengedték, majd júniusban tért vissza a pécsi Szívcentrumba, ahol elvégezték az ablációt, másfél óra alatt leégették a zavaró részeket a szívében és végre végleg hazatérhetett.

Csodák csodájára idővel újra egyre népszerűbbek lettek Sztárcsevics János órái, volt, hogy kilencvenen is voltak az Ifjúsági Centrum tornatermében. Ma már hetente több edzést is tart, így alkalmanként harminc fővel foglalkozik, és már nem csak Mohácson, hanem a környező falvakban is tart edzéseket. Ezen felül fellépő csapatával különböző helyekre járnak bemutatókat tartani.

Egyik harcosának, Walter Józsefnek a tanácsára életrajzi könyvet is írt, amit a telt házas bemutató után a 400 megjelentből 380-an vettek meg, és azóta is folyamatosan érkeznek a megrendelések.

Sztárcsevics János nevéhez fűződik a Mohácson és környéken nagy népszerűségnek örvendő Fitness Day, amit idén április 24-én tízedik alkalommal rendeznek meg.

- Nekem mániám, hogy minél több ember sportoljon, hiszen a sport hatással van a hangulatra, az egészségre, mindenre, adrenalint szabadít fel és szerettem volna bemutatni olyan mozgásformákat, amik eddig még Mohácson nem voltak, és ne kelljen senkinek ezért Pestre utaznia. Kezdetben így indult a Fitness Day az IC-ben, de hamar kinőtte magát és ma már a Sportcsarnokban gyűlünk össze, többek között Katus Attilával és Béres Alexandrával. Ezeknek a szuper napokban köszönhetően ma Mohácson a Tao Bo-n kívül sok más sportág is meghonosul, például a Gymstick, Zumba, Xco, Spinning vagy a Tabata.

Képünkön: Sztárcsevics János több száz embernek tart bemutatót a Fitness Day-en. 

Erdélyi Bianka