Történelmi Emlékpark: Múltunk és jövőnk, nemzetünk és reményünk ünnepe a Hősök Napja

2013. május 27. hétfő 11:12

Történelmi Emlékpark: Múltunk és jövőnk, nemzetünk és reményünk ünnepe a Hősök Napja

Száznál is többen voltak ott május 25-én szombaton a Mohácsi Történelmi Emlékparkban megrendezett Hősök Napján: az egész napos esemény részint Horvátország közelgő uniós csatlakozása jegyében zajlott.

Számos horvát vendég, köztük Ljiljana Pancirov, a Horvát Köztársaság pécsi főkonzulja és Hepp Mihály, a Magyarországi Horvátok Szövetségének elnöke is tiszteletét tette a sátorhelyi emlékparkban rendezett főhajtáson. A történészi előadással, íjász- és katonai bemutatóval, a vörösmarti és csonoplyai fiatalok verses-zenés műsorával is gazdagított rendezvényen Závoczky Szabolcs, az emlékparkot fenntartó Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának igazgatója arról beszélt: hagyományteremtő szándékkal szervezte meg önkormányzatunk és a DDNPI e napot egy olyan helyszínen, amely tavaly óta igazán méltó arra, hogy sírjelei között és pompás épületében fejet hajtsunk a hazáért életüket áldozók hőseink előtt.

A folytatásban Réhm Istvánné szavalta el Sajó Sándor: Magyar ének 1919-ből című költeményét. Az ismert előadó tolmácsolásában megszólaló vers elemi erővel adta vissza azt a fájdalmat, amelyet a trianoni döntés következtében szenvedtek és szenvednek el magyarok milliói, határon innen és túl.

Ünnepi beszédében Szekó József arra emlékeztetett: a Hősök Napjának eredete egy 1917-es törvényre vezethető vissza. Akkor mondták ki először: „Nemzetünk hősi halottainak kegyelet teljes tiszteletét megfelelő módon kifejezésre kell juttatni, és az utókor számára meg kell örökíteni." Persze, az évszázadok során vívott háborúinkban elesett katonáinkra, hőseinkre nem minden történelmi korban emlékeztek egyformán - húzta alá polgármesterünk, hozzátéve: a II. világháború után az új szovjet hatalom például kifejezetten tiltotta e főhajtást, s négy évtizeden át legfeljebb titokban lehetett emlékezni azokra, s gyertyát gyújtani azokért, akik a hazáért áldozták életüket. Az 1989-es rendszerváltás szerencsére az emlékezés szabadságát is elhozta, visszaadta nekünk - mondta a város első embere.

Elhangzott: pár éve már törvény mondja ki, hogy „Mindazokat a nemzet hőseinek kell tekintenünk, akik akár fegyverrel, akár anélkül, odaadóan szolgálták a hazát a végveszély óráiban, és akár az önkény megtorló intézkedéseit is vállalták."

- Azt kívánom mindnyájunknak, hogy a magyar hősök emléknapján a múlt áldozataira és dicső elődeinkre való emlékezés táplálja hazafias érzelmeinket, hogy meg tudjuk találni hiteles és érdemes példaképeinket nemzetünk és hazánk vagy éppen családunk nagyjai között, akiket talán nem csak vágyainkban, hanem tevőlegesen is követni tudunk. Gróf Széchenyi Istvánt idézve: „Merjünk nagyok lenni!" Köszönöm figyelmüket!

A Horvátországból érkezett Srimai Terasz elnevezésű alkotóközösség nevében Sándor Miklós köszönte meg a lehetőséget, hogy a társaságukhoz tartozó profi és amatőr alkotók e helyen mutathatják meg munkáikat. Megtudtuk: hét éve zajlik a kölcsönös táboroztatás, vagyis horvát festők, grafikusok itteni vendégül látása és magyar barátaik, művésztársaik rendszeres horvátországi meghívása. Ez alkalommal, itt, az emlékpark kupolájában tizenhat alkotó képei kerültek közönség elé.

Ljiljana Pancirov elsősorban azt emelte ki: önkormányzatunk, továbbá a DDNPI irányítói, Závoczky Szabolcs, Buchert Eszter és az emlékparkot vezető Varga György mindig készek az együttműködésre, ha a Horvátországgal való partnerség jegyében tartanak valamilyen rendezvényt. A főkonzul kiemelte: hazája közelgő uniós csatlakozása után államuk és Magyarország ismét egy politikai közösségbe tartozik majd, ami minden bizonnyal a kapcsolatok további kiszélesedése előtt nyitja meg az utat.

A kiállított képekhez Ljiljana Pancirov annyit fűzött hozzá: bár eltérő kvalitású alkotók festményei és grafikái sorakoznak egymás mellett, mégis, ebben a kissé szomorkássá vált időben mindenki számára jóleső érzés művészi alkotásokon viszontlátni az Adriát, a napsütötte partokat, a ringó halászbárkákat, e kivételes természeti környezetet, amely sok-sok magyar szívéhez is oly közel áll...

Ádám Miklós