Rockmusical készült a mohácsi csatáról - naná, hogy Mohácson mutatnák be először

2016. április 19. kedd 17:02

Rockmusical készült a mohácsi csatáról - naná, hogy Mohácson mutatnák be először

Színpadra viszik az 1526-os mohácsi csata történetét, amely nem csak harcban, de szerelemben és cselszövésben is bővelkedik majd. Mindez egy mohácsi gyökerekkel rendelkező szövegírónak az elképzelése szerint jön létre, akár neves színművészek főszereplésével. Az sem kizárt, hogy Mohácson, a Széchenyi téren mutatják be először a közönségnek.

A Mohács 1526 - Európa kapuja ötlete a mohácsi születésű Schiszler Zsolttól származik, akit már gyermekkorában vonzott a történelem és a zene, így a mohácsi csata történetével is korán megismerkedett könyvtáros és történelem tanár szülőinek köszönhetően. A darab szövegíróját az események mögött rejlő kérdőjelek is foglalkoztatták.

- A sokat hallott legendák, titkok és rejtélyek övezte csatával kapcsolatosan mindig volt hiányérzetem - mondta el a Mohácsi Újság.hu-nak. - A tényekből levont következtetések mindig hagytak kívánni valót maguk után. Mai napig tabu és kényes téma a csata és előzménye. Nem tudjuk mi, miért és hogyan történt, akkor sem, ha több száz év alatt mindig volt egy divatos álláspont. Sok magyarázatnak érezni lehet az éppen aktuális kor által diktált politikai ízét.

Ez adta az ötletet ahhoz, hogy Schiszler Zsolt saját elképzelése szerint vigye színpadra azt a csatát, amely mély nyomott hagyott Magyarország történelmében.

Szerelem, cselszövés, harc két felvonásban

Az előadás kétórás lesz, pontosan annyi ideig tart, mint a mohácsi csata. A történet  1521-ben indul, amikor az oszmán hadsereg megszállta az addig több száz éve bevehetetlen nándorfehérvári várat, ekkor nyílt meg ugyanis Magyarország kapuja a török haderő előtt, amely közvetlen előzménye volt a mohácsi csatának. Az ütközet előtt betekinthetünk az ifjú királyi pár mindennapi életébe, a főurak és a Habsburgok cselszövéseibe, és láthatjuk miként birkózik meg II. Lajos királyként a rá váró hatalmas elvárásokkal és feladatokkal, miközben a felnőtté válás során a személyisége is órási fejlődésen megy keresztül.

- Számomra az objektivitás fontos, éppen azért, mert a magyar történelem egyik legfontosabb eseményéről beszélünk. A tragédia és szörnyű következményei tanulsággal szolgálnak, és amíg nem tudunk szembesülni velük, addig nem is tudjuk megfelelően felhasználni a jövőnk építésében, holott ez lenne az egyik legszebb tisztelgés a hősi halált halt magyarok és szövetségeseik előtt, nem beszélve a fiatal királyról, akit egy lehetetlen helyzetbe hoztak és ahol mérhetetlen, emberi lelket meghaladó döntést kellett hoznia.

Elmondása szerint a musical azért alkalmas műfaj ennek bemutatására, mert törekedhet az esemény hiteles megformálására. - A zene és történelem kapcsolata véleményem szerint a legalkalmasabb eszköz, hogy minél szélesebb kört gondolkodásra ösztönözzünk, hiszen a zenét mindenhol ugyanúgy „beszélik" - fogalmazott.

A rockmusical két felvonásban mutatja be a mohácsi csata előzményeit és magát az eseményt. A történelmi szereplők közötti szerelem és cselszövés is hangsúlyos lesz, valamint a nem titkoltan világuralomra hajtó Szulejmán szultán és a nagyravágyó erdélyi vajda, Szapolyai János is fontos szerepet játszik majd a történésekben.

Kulisszatitkok a könyvtárban

Szerdán a Mohács-Beykoz, Török-Magyar Baráti Kör és a Mohácsi Jenő Városi Könyvtár közös rendezvényén vendégül látják Schiszler Zsolt ötletgazdát és szövegírót, Horváth Szilárd zeneszerzőt és Szíjártó Zsolt zeneszerzőt, a Kárpátia zenekar szólógitárosát, akik a rockmusical elkészítéséről és hátteréről mesélnek az érdeklődőknek. Az előadókat Schmidt-Kovács Diána megbízott könyvtárvezető és Nagy Kálmán - nyugalmazott történelemtanár, a Mohács-Beykoz Baráti Kör vezetője köszöntik este hat órától.

A nyersanyag már megvan, ennek elkészítésében elismert szakmabeliek is segédkeztek, mint például Gerner Csaba színművész, Gubik Petra színművésznő, Kisfaludy Zsófia színművésznő, Kovács Áron színész-énekes és műsorvezető, Dósa Mátyás színművész és Schrott Péter énekes. Már azt is tudni lehet, hogy a zenéért nem más felel, mint Szíjártó Zsolt, a Kárpátia együttes szólógitárosa és Horváth Szilárd zeneszerző. Schiszler Zsolt arról is tájékoztatta hírportálunkat, hogy szerencsésnek mondhatják magukat, hiszen a rockmusical hírére több neves énekes és színész is jelezte érdeklődését, ami megint csak tovább növelheti a színmű népszerűségét a nézők körében.

S, ha minden jól megy, a mohácsiak tekinthetik meg elsőként a rockmusicalt, hiszen a darab ötletgazdájának vágya az, hogy egy, a Széchenyi téren, a Fogadalmi templom előtt megrendezett ősbemutatón vagy díszbemutatón adják elő először. Konkrétumok egyelőre még nincsenek, de a későbbiekben akár kőszínházak falain belül is megmutathatja magát a mű.

Nézzen bele a Mohács 1526 - Európa kapuja bemutató videójába!


Arra a kérdésünkre, miszerint a mohácsi csatáról szóló rockmusical az István, a király nyomába érhet-e, Schiszler Zsolt úgy fogalmazott, az a rockopera a maga nemében utánozhatatlan, példaértékű és egyedi, számára még mindig etalon a magyar művek között, emellett azonban hisz abban, hogy a közönség tetszését sikerül elnyerniük.

- A Mohács 1526 Európa kapuja rockmusicalben saját hangunkat és világunkat kívánjuk megjeleníteni, a mai kor dinamikájával és hangzásával. Nem is lehet cél és nem is lenne szerencsés másolni. Amennyiben mégis felfedezhető némi hasonlóság, arra csak büszkék lehetünk, hiszen a hatása és befolyása megkérdőjelezhetetlen. A darab sikere leginkább a nézőktől, a hallgatóságtól függ. Mi szívből, belső indíttatásból kezdtük írni a darabot. Reményeink szerint azonosulni tud majd vele a tisztelt közönség is.

Kiss Alexandra